Ullrich jobb, mint valaha?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.30. 23:01
Címkék
Walter Godefroot, a T-Mobile csapatfőnöke szerint a klub első számú versenyzője, a német Jan Ullrich sokkal jobb formában várja a Tour de France holnapi rajtját, mint az elmúlt években.
"A hosszú felkészülése ezúttal töretlen volt, nem zavarták sérülések vagy egyéb események, minden reményünk megvan arra, hogy sikeresen szerepel a Francia körversenyen" - mondta Godefroot, aki nem hagyott kétséget afelől, mit tartana "sikeres szereplésnek": a hatszoros győztes, címvédő amerikai Lance Armstrong trónfosztását. Mint ismereres, Ullrich korábban már hatszor volt második (1997-ben ő győzött) a Touron, ebből négyszer éppen Armstrong mögött.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

Írja be az itt látható számot!

Az amerikai kerekes már korábban bejelentette: az idei Tour de France lesz a búcsúversenye, s szeretné, ha ez a búcsú szépen sikerülne. "Erősnek érzem magam a nyeregben. Az elmúlt napokban sokat fogytam, és már sokkal jobban megy a kerékpározás, mint néhány hete a Dauphiné Libéré versenyén" - jelentette ki Armstrong. A Discovery Channel csapatkapitánya hat győzelmével már most is csúcstartó a legrangosabb viadal történetében, korábban senki sem tudott ilyen sokszor - ráadásul sorozatban - nyerni a Tour de France-on.

A viadal holnap Fromentine-ből 19 kilométeres egyéni időfutammal rajtol, a résztvevő csapatok - köztük Bodrogi László együttese, a francia Crédit Agricole - már a helyszínen készülnek az indulásra.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik