Horváth címvédés előtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.29. 23:42
Címkék
Hogy Horváth Kinga tavaly nem véletlenül nyerte meg a wakeboard Európa-kupa-sorozatot, azt már az idény eleji krki első állomáson bebizonyította: fölényesen nyerte meg a horvátországi viadalt.
Természetesen nem ez a csúcs számára, hiszen az Omszki tavi második felvonáson is sikerült diadalmaskodnia, majd nem sokkal később Lipcsében is felállhatott a dobogóra - igaz, ezúttal "csak" a harmadik fokára.De egyáltalán nem vagyunk telhetetlenek, hiszen a magyar deszkás az első helyen áll a pontversenyben, ahogyan a juniorok között Bakró Balázs is, aki egy első, egy harmadik, valamint egy negyedik hellyel kvalifikálta magát a hétvégén esedékes berlini Ek-döntőre. Bakró egyébként a hazai rendezésű viadalon győzött, míg a felnőtt férfiaknál Magdács Péter a harmadik helyen zárt, amely öszszességében nagyon is biztató a magyar wakeboardsport számára. Főként azért, mert augusztus 4. és 7. között világbajnokságnak ad otthont Dunaharaszti."Nagy sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország kapta meg a rendezés jogát - mondta Kirsch György, az európai szövetség tagja. - Úgy tervezzük, hogy a mintegy tíztagú magyar küldöttség indul majd el ezen a viadalon, és reményeink szerint megmutathatjuk, hogy micsoda fejlődésen ment keresztül a magyar wakeboardsport az elmúlt évek során. Rengeteg munkát és ugyanennyi anyagi befektetést követel meg sportolóinktól az, hogy Európa élvonalába tartozzanak, de mint Horváth Kinga, aki indul a duisburgi Világjátékokon is, példája is mutatja, megéri áldozatot hozni."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
5 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik