Részvételi csúcs a Ligetben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.05.17. 21:52
Címkék
A FILA az elmúlt hét végén negyedik alkalommal rendezte meg a hazai futóelit számára is kiírt futófesztiválját, amely részvételi csúcsot hozott. A több ezer induló három táv közül választhatott. A félmaratonin a mezőtúri Berecz Lajos és a budapesti Molnár Barbara bizonyult a leggyorsabbnak.
A K&H Bank támogatásával megrendezett TOP 10-en a legjobb kilenc magyar távfutó mellett a spanyol maratoni futó Európa-bajnok, Javier Caballero is ott állt a rajtvonalnál. No, persze a külföldi maratonistának kissé rövid, ezáltal túlságosan is gyors volt az öt másfél kilométeres kör, amelyek végén külön részhajrákat írtak ki a rendezők a kerékpáros sprintek mintájára. A végeredményt tekintve nem született meglepetés: a feltörekvő ifjúság nem először adott leckét a nagy öregeknek. A pécsi Bene Barnabás ugyanis tavaly és az idén is megnyerte már a 10 000 méteres országos bajnokságot. Nos, a még csak junior korú Bene ezúttal is fölényesen utasította maga mögé a vetélytársakat. A második helyen az idén ezüstérmekre specializálódott Juhász András végzett, és ezzel megismételte tavalyi FILA-s eredményét. A bronzérmes Csillag Balázs, az 5000 méteres csúcstartó (13:26.96 perc) lett, míg a tavalyi és tavalyelőtti győztes, Zatykó Miklós leszorult a dobogóról. FILA-futógála, Budapest, Városliget
Férfiak. TOP 10 (7.5 km): 1. Bene Barnabás 18:23.60, 2. Juhász 18:45.97, 3. Csillag B. 18:56.78, 4. Zatykó 19:01.13, 5. Berkovics 19:06.76, 6. Tóth L. 19:09.32. Félmaratoni: 1. Berecz Lajos 1:05:34, 2. Kadlót 1:06:02, 3. Makár 1:09:07. Nők. Félmaratoni: 1. Molnár Barbara 1:24:28, 2. Czibók 1:25:38, 3. Schweigertné 1:32:22

Nemzetközi verseny, Rehlingen
Férfiak. Gerely: …4. Horváth Gergely (magyar) 72.62
Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
7 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
8 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
10 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
12 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
16 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
22 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
45 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik