Erdős aranya Münchenből

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.01.28. 21:27
Címkék
Jól kezdődött a magyar csapat számára a müncheni nemzetközi légfegyveres verseny, hiszen Erdős Dorottya aranyérmet szerzett a pisztolyos nők között.
Erdős egyébként remek döntőjének (102.3) köszönhette a győzelmét, az alapverseny 40 lövése után ugyanis még csak a hatodik helyről várhatta a folytatást. A fináléban viszont csupán egyszer nem talált a tizesbe, így eshetett meg, hogy a négy körös hátrányából végül majd egykörös előny lett. A másik két magyar induló, Sike Renáta és Wéber Gabriella ellenben csöppet sem remekelt, ami főleg a válogatott kerettag Sike esetében okozott csalódást.A férfi puskásoknál az orosz Konsztantyin Prihodcsenko nyert magabiztosan, s meglepetésre nem Európa-bajnokunknak, Sidi Péternek, hanem a fiatal Kováts Ádámnak sikerült döntőbe kerülnie. Igaz, a két magyar eredménye között mindössze egyetlen kör volt a különbség, ám ez is elég volt ahhoz, hogy Sidi csupán a 11. helyen, míg Kováts a negyediken zárjon. Na persze Kovátsnak ehhez még szüksége volt egy 102.7 körös eredményre, ami mellesleg a második legjobb volt a nyolcak között.Nemzetközi légfegyveres verseny, München
Férfiak. Légpuska (60 lövés, 85 induló): 1. Konsztantyin Prihodcsenko (orosz) 701.6 (597), 2. Moldoveanu (román) 700.5 (598), 3. Szokolov (orosz) 699.8 (598), 4. Kováts Ádám (magyar) 699.7 (597), …11. Sidi Péter (magyar) 596, …13. Papp Máté (magyar) 595, …34. Háner Tamás (magyar) 592.
Nők. Légpisztoly (40, 59): 1. Erdős Dorottya (magyar) 486.3 (384), 2. Meyerhoff (dán) 485.6 (384), 3. Szalukvadze (grúz) 485.4 (386), …45. Sike Renáta (magyar) 372…58. Wéber Gabriella (magyar) 357
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
36 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
42 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
44 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik