Széchy-kiállítás a Sportmúzeumban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.09.14. 16:08
Címkék
Széchy Tamásról szóló időszakos emlékkiállítás nyílik - várhatóan november közepén - a Magyar Testnevelési és Sportmúzeumban - tájékoztatott Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára, miután megbeszélést folytatott Szabó Lajos múzeumigazgatóval. Széchy Tamás, a legeredményesebb magyar úszóedző hétfő hajnalban, 73 éves korában hunyt el váratlanul.Gyóntatószék, családi ereklyék…

A tárlatot az idős szakember által hátrahagyott tárgyakból, családi és versenyzők által felajánlott ereklyékből állítanák össze. Széchy Tamás egykori irodájából kiállítanák az íróasztalát, ütött-kopott vasszékét, a vendégek által használt "gyóntatószékét" - mondta Ruza József, aki hozzátette: mindez természetesen az általa ismert egyetlen élő hozzátartozó, Beleznay Ferenc (ő Széchy egyik nővérének a fia) hozzájárulásával történhet meg.
Ezidáig az Európai Úszóliga (LEN) elnöke, Bartolo Consolo küldött részvétnyilvánító táviratot a Magyar Úszószövetségbe - mondta Ruza József.

Hajós-Széchy uszoda?

Gyárfás Tamás elnöknek a szövetség hétfői elnökségi ülésén elfogadott javaslatáról - ti., hogy a kibővített margitszigeti Hajós Alfréd uszodát a Császár-Komjádi mintájára kereszteljék át Hajós-Széchy uszodára - a főtitkár egyeztetést kezdeményez a szakminisztériummal.

Nemzetközi sajtóvisszhang

A Széchy Tamás haláláról szóló hírt a nagy nemzetközi hírügynökségek közül az amerikai AP is kiadta (ők Ruza Józsefet és a sportminisztériumot is megkeresték telefonon), a Reuters azonban nem tett említést a nemzetközileg is elismert szakember elhunytáról. Az internetes fórumok közül az Egyesült Államok úszószövetségének hivatalos honlapja (usaswimming.org) és a swiminfo.com is rövid jelentést ad az úszópápa haláláról.

Végső búcsú október 1-jén

Széchy Tamást október 1-jén, pénteken délután negyed háromkor (14.15) a Farkasréti temető halottasházától kísérik utolsó útjára.
Legfrissebb hírek

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
16 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
1 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik