Kotán: nagy visszatérés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.09.12. 21:21
Címkék
Három év után sikerült újra futamgyőzelmet aratnia országos bajnoki futamon Kotán Péternek, a ralikrossz szakág örökös bajnokának. A pilóta 2001-ben kezdte el használni saját építésű Ford Focusát, amellyel eddig csak küszködött.
Nyirádon azonban már az előfutamokban kiderült, hogy Kotán nagyon gyors, a döntőben pedig a pole pozícióból rajtolva, senkitől sem veszélyeztetve szerezte meg idei első győzelmét, amellyel az összetett pontversenyben átvette a vezetést Révész Tamástól. A címvédő kéztörése miatt nem tudott rajthoz állni a viadalon - néhány nappal ezelőtt quadbalesetet szenvedett. A divízió I-es kategória döntőjében Kotán mögött Répási Róbert érkezett, majd pedig a technikai gondokkal küszködő Harsányi Zoltán. A H-csoportban elképesztő volt Móricz József fölénye - a pilóta remekül rajtolt, és jól tartotta a lépést a divízió I-es pilótákkal is (a két kategória döntőit a kis létszám miatt összevonva tartják), és mivel Keskeny László motorhiba miatt elrajtolni sem tudott, Tóth Mihály pedig nem szólhatott bele az első helyért folyó csatába. Az Euro2000-es kategória viadala hozta a nap legnagyobb drámáját. Ifjabb Bánkuti Gábor a pole pozícióból rajtolva az utolsó körig vezetett a versenyben, ám a váltója azt az egy kört már nem bírta ki, az autója lelassult, így legfőbb riválisa, Bognár Zsolt könnyedén meg tudta előzni, így átvette a vezetést az összetettben. Ralikrossz ob, 5. futam, Nyirád
Divízió I.: 1. Kotán Péter (Fahrer Racing Club, Ford Focus), 2. Répási (Pioneer Autósport Egyesület, Mitsubishi Lancer Evo6), 3. Harsányi (Fahrer Racing Club, Nissan Sunny). H-csoport: 1. Móricz József (Rabócsiring Kft., Ford Escort), 2. Tóth M. (Pioneer Autósport Egyesület, Mitsubishi Lancer), 3. Keskeny (Kapitány AMSE, Audi Quattro). Euro2000: 1. Bognár Zsolt (Fahrer Racing Club, SEAT Ibiza), 2. ifj. Bánkuti (Bánkuti Racing Team,
Peugeot 307), 3. Pathy (Cél ASE, VW Golf)
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
27 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
33 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
35 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik