A nagyok még pihenhettek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.26. 22:14
Címkék
A nosztalgia jegyében zajló  1976 után ismét a Nemzeti Sportcsarnok ad otthont a küzdelmeknek  egyéni országos bajnokság első napján a selejtezőket rendezték meg, így a "nagyok" még pihenhettek.
Ám ez nem jelenti azt, hogy unalmas lett volna a verseny első napja, hiszen a férfiaknál és a nőknél is éles meccseket játszottak a főtáblára jutásért. Igazán nagy, amolyan mellbevágó meglepetés azonban nem született, azaz az arra esélyesek harcolták ki a jogot, hogy szombaton már a legjobbakhoz csatlakozva folytathassák a küzdelmeket. A versenyen egyébként a két, Németországban profisko Európa-bajnok, Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina kivételével a teljes hazai élmezőny asztalhoz áll, így többek között a jövő heti ludwigshafeni páros olimpiai selejtezőre készülő Fazekas Mária, Molnár Zita, Pázsy Ferenc, Fazekas Péter és Németh Károly, Marsi Márton duó is ott lesz a Nemzeti Sportcsarnokban. A bajnokság szombaton délelőtt az egynemű párosok küzdelmével folytatódik – ennek a nemrégiben felújított Jégszínház ad majd otthont –, délután pedig a Nemzeti Sportcsarnokban férfi és női egyesben jutnak el egészen az elődöntőig.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
5 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
5 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik