Büntetőspecialista született

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.19. 21:22
Címkék
Kupahangulatban telt a hét közepe Európában, néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény is akadt (elég, ha csak Stefano Fioréét említjük meg, aki két gólt szerzett az Olasz Kupa döntőjében), most viszont egy picit háttérbe szoruló ember produkciójára próbálunk rávilágítani.
René Ponk, az Utrecht kapusa a Sparta Rotterdam elleni kupaelődöntőben a rendes játékidőben egy, a továbbjutásról döntő párbajban pedig további két tizenegyest hárított, ráadásképp pedig bevágta a saját büntetőjét. Ez már önmagában is szép teljesítmény, de ha hozzátesszük, hogy Ponk ebben az idényben rendes játékidőben, illetve hosszabbításban még nem kapott gólt tizenegyesből, még inkább ámulhatunk a teljesítményén. A 32 éves hálóőr eddig négyszer "egy egyezett", rendre idegenbeli meccsen, és mindig győztesen került ki a párharcból.Pedig nem feltétlenül csak nyeretlen kétévesek néztek vele farkasszemet, hiszen a PSV-ből a szerb-montenegrói válogatott, holland gólkirály Mateja Kezsman, a Feyenoordból pedig a holland utánpótlás-válogatott Dirk Kuijt próbálta mattolni – sikertelenül. Az már Ponk balszerencséje, hogy abból a négy meccsből, amelyen tizenegyest védett, csapata mindössze egyet tudott megnyerni.
René Ponk hárított tizenegyesei
időpont mérkőzés eredmény sorozat rúgó
2003. 09. 13. PSV–Utrecht 2–1 bajnoki Kezsman
2003. 10. 15. Zilina–Utrecht 0–4 UEFA-kupa Snisky
2004. 01. 25. Feyenoord–Utrecht 3–2 bajnoki Kuijt
2004. 03. 17. Sparta–Utrecht 3–3 kupa Schenkel
Levcsenko
R. van den Bergh
René Ponk hárított tizenegyesei
időpont mérkőzés eredmény sorozat rúgó
2003. 09. 13. PSV–Utrecht 2–1 bajnoki Kezsman
2003. 10. 15. Zilina–Utrecht 0–4 UEFA-kupa Snisky
2004. 01. 25. Feyenoord–Utrecht 3–2 bajnoki Kuijt
2004. 03. 17. Sparta–Utrecht 3–3 kupa Schenkel
Levcsenko
R. van den Bergh
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik