Indul a Borsodi körverseny

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.01. 20:44
Címkék
Egy új körversennyel bővül a hazai országúti versennyaptár, július 5. és 10. között rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kerékpáros-körversenyt.
"Öt, egyenként is szép hagyományokkal büszkélkedő város, Kazincbarcika, Sárospatak, Tokaj, Tiszaújváros és Miskolc példás összefogásának köszönhetően igazi kerékpáros-fesztiválnak lehetünk a gazdái – fogalmazott az esemény sajtótájékoztatóján Orosz Lajos, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere.Sutkó Mihály ötletgazda-főszervező, a rendező megyei kerékpáros-szövetség elnöke elmondta, hogy a nemzetközi erőpróbára három profikategóriás csapat, a cseh Joko Velamos, a lengyel Veltour és a német VC Frankfurt Radteam is bejelentkezett. A külfödi együttesek sorába várják még a szintén nagyon jó bringásokat felvonultató horvát Pazint, a szlovák Dukla Trencint, a szlovén Sava Kranjt, az ukrán SK Nikolaevet és Lettország U23-as válogatottját. A teljes magyar élmezőnyben ott lesznek a társrendező Miskolci Kerékpársport 2000 SE bringásai is.Papp Zsolt versenyigazgató kiemelte, hogy a miskolci kerékpáros-hagyományok méltó folytatását jelenti majd a nyári esemény. Az egykori többszörös magyar bajnok, válogatott kerékpáros szerint a nagy próbatételt jelentő viadal valamennyi sportszerető érdeklődő számára igazi csemegének ígérkezik. A borsodi viadal eseményeiről a tervek szerint a Sport1-csatorna három napon át főműsoridőben számol be.
Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztök a svédeket

Röplabda
57 perce

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
1 órája

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
1 órája

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
1 órája

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
1 órája

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik