Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat

BABÓCS TAMARABABÓCS TAMARA
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 16:35
null
Esküt tett a magyar csapat (Fotó: Dömötör Csaba)
A budapesti Ötkertben tartották az idei, 32. Egyetemi Világjátékok felvezető sajtótájékoztatóját, ahol a sportolók eskütételén kívül Mocsai Lajos is beszédet mondott.

 

Július 16. és 27. között, a németországi Rajna–Ruhr régióban rendezik a 32. Egyetemi Világjátékokat. A különböző sportágaknak hat különböző város ad majd otthont, név szerint Berlin, Bochum, Duisburg, Essen, Mülheim an der Ruhr és Hága. A 18 sportágból 16-ban méretik meg magukat magyar versenyzők, összesen 178 sportoló 47 egyetemről, ebből 31 magyarországi felsőoktatási intézményből képviseli majd országunkat.

A mai sajtótájékoztatón beszédet mondott Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet nagykövete, valamint Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség elnöke. 

Mocsai kiemelte, hogy ez a rendezvény fontos lépcsőfok a sportolók életében az olimpia felé, akik itt eredményesek, nagy valószínűséggel képviselik majd a jövőben országunkat a nyári játékokon is. 

A magyar csapat minden idők legnagyobb küldöttségeként képviseli hazánkat, ami önmagában is történelmi siker. Bízom benne, hogy versenyzőink nemcsak kiváló eredményeket érnek el, hanem példát is mutatnak kitartásból, fair playből és közösségi szellemből. A magyar felsőoktatás és sport jövője többek között a most kiutazó csapat kezében van – kívánom, hogy legjobbjaink vigyék jó hírét az országnak, és térjenek haza felejthetetlen élményekkel!” – fogalmazott a MEFS elnöke.

Mocsai Lajos (Fotó: Dömötör Csaba)

A jövőre tekintve Mocsai hozzátette, szeretné elérni, hogy az Egyetemi Világjátékok már egy kvalifikációt jelentsen az olimpiára, főleg, hogy Magyarország az érmek örökranglistáján a 10. helyet foglalja el jelenleg, több mint 120 aranyéremmel. A beszédek után a sportolók közös eskütételen vettek részt, Mátó Sára, a 2023-as játékokon bronzérmes gátfutó mondta el a fogadalom szövegét.

A magyar delegáció legnagyobb reménységei közé tartozik idén például a már két Egyetemi Világjátékok-érmet szerző vívó, Horváth Gergő, az aranyérmes ritmikus gimnasztikázó, Pigniczki Fanni, valamint a 2023-ban második helyen záró férfi vízilabda-válogatott. Népes különítménnyel utaznak Németországba az atléták. Több éremesélyes versenyzőnk van ebben a sportágban is: Mátó Sárán kívül Enyingi Patrik (400 m) és a férfi 4x400-as váltó is dobogóra állhat – többek között.

Mátó Sára mondta el a fogadalom szövegét (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Legfrissebb hírek

Bronzérmes lett rúdugrásban Böndör Márton az egyetemi világjátékokon

Egyéb csapat
2025.07.27. 14:16

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.26. 22:16

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
2025.07.26. 15:49

Egyetemi világjátékok: három éremmel gazdagodott a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:01

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

A hétpróbázó Szűcs Szabina ezüst-, a gátfutó Mátó Sára bronzérmes az egyetemi világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.07.24. 23:47

Egyetemi világjátékok: Gyertyás Róza cselgáncsban, Enyingi Patrik 400 méteres síkfutásban szerzett ezüstérmet

Egyéb egyéni
2025.07.23. 22:52

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48
Ezek is érdekelhetik