Frank felajánlotta lemondását

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.11. 20:39
Címkék
Újabb fordulat Baumgartner-ügyben: felajánlotta lemondását Frank Tamás, a versenyző menedzsere. "Ha a MOL azt kívánja, hogy a továbbiakban ne én intézzem Baumgartner Zsolt Formula1-es ügyeit, akkor kiszállok. Ha ezen múlik a pilóta Formula1-es indulása, lemondok a mellette betöltött menedzseri megbízatásomról"  mondta Frank Tamás a Napkelte vasárnap reggeli adásában.
Frank vasárnap délután az MTI-nek is megerősítette szándékát: "A Lukács Bea szóvivő által kiadott közleményből értesültem, hogy megrendült bennem, Baumgartner Zsolt menedzserében a MOL Részvénytársaság bizalma, s ez akadálya lehet egy esetleges szerződéskötésnek. Mivel az ügy fontosságára való tekintettel nem szeretnék akadálya lenni Baumgartner Zsolt Formula–1-es karrierjének, szükség esetén hajlandó vagyok lemondani menedzseri tisztségemről."Ismeretes, az olajipari vállalat szóvivője szombaton jelentette ki, hogy a MOL bizalma megrendült Baumgartner menedzserében, mivel nem tájékoztatta az olajtársaságot az autóversenyző szponzorációs feltételeinek változásáról és a pontos részletekről sem.Vasárnap estig a MOL Rt. nem reagált a menedzser szavaira.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
3 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
3 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
4 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik