A négyszeres Grand Slam-bajnok, vegyes párosban wimbledoni és Australian Open-döntős Babos Tímea a második mérkőzését játszotta hétfőn, korábban ugyanis a női párosok versenyében jutott be a negyeddöntőbe. Vegyes párosban már a nyolc között lépett pályára az olimpiai bajnok, hétszeres GS-győztes Mate Paviccsal, és 2:1-es hátrányban nehéz adogatójátékra kényszerültek, de négy bréklabdát hárítva egyenlítettek. A horvát, magyar kettős 3:3-nál el tudta venni az ellenfél adogatását, viszont Jackson Withrow és Irina Hromacsova duója rögtön egyenlített. 6:5-nél Babosék két játszmalabdát hárítottak, így jöhetett a tie-break, amelyben viszont 5–4-es hátrányban adogatóként mindkét labdamenetüket elbukták, ezzel pedig odalett a szett (6:7).
A horvát, magyar páros remekül adogatott a második játszmában, egy bréklabdát sem engedélyezett ellenfelének. Fogadóként ugyan csak egy gémben adódott sansza, azt viszont nagy csatában kihasználta, majd 5:3-nál Pavic adogatása mellett (Babos pontos röptéjével) lezárta a szettet (6:3). A döntő játszma többségében szoros gémeket hozott, viszont egy darabig egyik duó előtt sem adódott bréklabda. Aztán Hromacsováék 3:2-es vezetésénél két bréklabdáról kellett fordítaniuk Baboséknak, majd az egyenlítés után előttük adódott sansz, amit Pavic röptéjével sikerült is kihasználni. Ezt követően a magyar teniszezőnő adogatójátékával megerősítették brékelőnyüket, majd egy love game után kiszerválhatták a mérkőzést. A horvát, magyar páros két meccslabdához jutott, és nem is volt szükség mindkettőre, az elsőnél Pavic lecsapásával véget ért az összecsapás 1 óra 58 perc alatt (6:4).
Az elődöntőben újabb nem kiemelt ellenfél következik Babosék számára, a brit Joshua Parist és Eden Silvát 7:6 (7–5), 6:3-mal búcsúztató Sem Verbeek, Katerina Siniaková holland, cseh kettősön át vezet az út a fináléba.
WIMBLEDON, LONDON (53.550 millió font, fű)
VEGYES PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Mate Pavic, Babos Tímea (horvát, magyar, 8.)–Jackson Withrow, Irina Hromacsova (amerikai, orosz) 6:7 (5–7), 6:3, 6:4