Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 18:31
Rafael Yuste, Joan Laporta, Hansi Flick és Deco, a vezérkar (Fotó: AFP)
Sorozatunk 2008-as indulása óta szokásunk szerint elérkeztünk minden idők legforróbb nyarához, amelyben röpködnek a ruhadarabok és a strandolók, folyamatosan dőlnek a melegrekordok és a transzfercsúcsok, egyre kerekebb szemekkel bámulunk az elénk sorjázó tíz- és százmilliókon (mármint nem a számlánkon, hanem a transzfercikkekben). Elitligás sorozatunkat szokásunk szerint a Premier League, a Serie A, a Bundesliga és a Ligue 1 után a La Ligával folytatjuk.

 

A 2019-es nagy költekezés után (bő 400 millió euróért érkezett Antoine Griezmann, Frenkie de Jong, Neto, Pedri, Junior Firpo, Martin Braithwaite, Matheus Fernandes és Marc Cucurella) az FC BARCELONA befejezte a rendes nyári nagybevásárlásokat, mert be kellett fejeznie a liga és az UEFA gazdasági szabályai miatt. A költségvetés egyre nagyobb részét teszik ki a bérköltségek, de ezzel minden klub szembesül, nemcsak a Barcelona, a gond a bevételi oldalon jelentkezik, illetve egyes források szerint az adósság 1.5 milliárd euróra rúg, egy részének az átütemezéséről a minap döntöttek.

2019 után egyensúlyban maradtak a vételek és az eladások, de Miralem Pjanic (papíron legalábbis, mert beszámolták Arthur Melo 80 milliós árába) 60, Francisco Trincao 31, Sergino Dest 21, Ferran Torres 55, Emerson Royal 14 millió euróba került, tehát értékén kell kezelni a spórolást. Három éve távozott több, csalódást okozó játékos, érkezett egy közel 200 milliós befektetéssel a Raphinha, Jules Koundé, Robert Lewandowski, Franck Kessié, Pablo Torre, Andreas Christensen, Héctor Bellerín, Marcos Alonso nyolcas – a költekezések felét egy év múlva visszaszerezték egy újabb leépítéssel, ekkor már csak Vitor Roquéért (30 millió euró) és Oriol Romeuért (3.4 millió) fizettek, és egyik sem bizonyult jó ötletnek.

 

Ousmane Dembélé, Griezmann, Nico González, Kessié és Abde Ezzalzuli is jó áron távozott, de ami fő, kikerültek a könyvekből a gigászi bérek (Griezmann a legjobb éveiben 45 millió eurót kapott bruttóban, Dembélé 30 millió körül), és Samuel Umtiti, Jordi Alba, Sergio Busquets, illetve Dest, Ansu Fati, Eric García és Clément Lenglet bérét is megspórolták (pontosabban utóbbi négy játékos csak kölcsönbe távozott, járandóságaik egy részét a Barcelona állta).

Tavaly Hansi Flick ült a kispadra hatalmas elánnal és elvárásokkal, 2023 nyara óta Deco a sportigazgató – az alelnök, Rafael Yuste egyben a sportvezető, az utánpótlást a klub egykori védője, Sergi felügyeli –, de a meglehetősen üres kassza miatt csak egy játékossal erősíthetett: 55 millió euróért visszahozták az egykoron rossz érzékkel elengedett Dani Olmót.

A most 23 éves csatárt, Pau Víctort kölcsön után 2.7 millió euróért megvették, de csak 379 percet futballozott, ezért nem soroltuk az erősítések közé.

 

Az üres kasszát tehát ismét csak a Barcelona szintjén kell érteni, megszerezték az éppen klub nélküli kapust, Wojciech Szczesnyt, profi szerződést kötöttek Héctor Forttal, Marc Casadóval, Marc Bernallal és Gerard Martínnal, miközben 13-an távoztak.

Bizony, ha 2020 óta nem kerül fel a saját utánpótlásból Pau Cubarsí, Lamine Yamal, Fermín López, Alejandro Baldé, Inaki Pena, Ronald Araújo és Gavi, nagy bajban lennének!

Nem mellesleg az elmúlt tíz évben közel 140 millió euró folyt be az eladott fiatalok után, de ehhez adjuk hozzá a jelenleg is a keretben lévő távozók értékét: a Transfermarkt szerint Lamine Yamal 200, Cubarsí 80, Baldé és Gavi 60-60, Fermín López 50, Araújo 35, Casadó 30 millió eurót ér, és említsük meg, hogy Bernal visszatért súlyos sérülése után, ez felérhet egy sztárigazolással.

Ha már fiatalok és távozók: az eladott fiatalok közül talán csak Marc Cucurella jelentene most erősítést, a nagy áttörésre sokan hiába vártak; és ismét kölcsönbe kerül Ansu Fati. Szinte hihetetlen, hogy a támadó még mindig csak 22 éves, most a Monacóban keresi egykori önmagát. 11 milliós vételi és 28 milliós visszavételi opcióval távozott, az évi bruttó 16 millió euró körüli bérének a felét a Barca, a felét a Monaco fizeti ezentúl.

A játékjogának értéke most már csak 5 millió euróra rúg, 2021 elején, a sérüléshulláma előtt ez 80 millió volt!

Clément Lenglet-t ingyen elengedték az Atlético Madridhoz, de cserébe a következő két évre 32 millió eurót nem kell kifizetni neki bérként. A 21 esztendős balhátvédet, Álex Vallét hatmillió euróért elvitte a Como, a fiatal kapust, Ander Astralagát kölcsönkapta a Granada – az első nyári érkező nagy meglepetésre egy kapus, a 24 esztendős, felnőttválogatott kerettag Joan García, akiért 25 millió eurót kapott a városi rivális Espanyol, ennyi volt a kivásárlási ár.

Deco elárulta, ez nem azt jelenti, hogy mennie kell a 33 éves Marc-André ter Stegennek, aki 2010 óta két súlyos és egy nagyon súlyos sérülést szenvedett, García megvételével csupán lecsaptak egy kínálkozó üzleti lehetőségre. Aki szeret a sorok között olvasni, pontosan tudja, mit jelent ez…

Nagy segítség volt az előző idényben Szczesny, aki már 35 éves (hamarosan új szerződést kap a katalán Sport szerint), Inaki Penának nem sikerült a nagy áttörés.

Izgalmas kihívás érkezett

Visszatért kölcsönből Oriol Romeu, 33 évesen a szűrőnek nagy reményei nem lehetnek, Pablo Torréért a Bayer Leverkusen, az Ajax, a Benfica, az Elche és az RCD Mallorca (állítólag utóbbi lett a licit nyertese, ötmillió euróval), Araújóért a Juventus, Christensenért pár szaúdi csapat, a Milan és az Al-Nasszr, Fortért a Valencia, Ter Stegenért a Manchester United, az Inter, a Galatasaray, a Chelsea és a Monaco, Fermín Lópezért az Al-Ahli Szaúdi és a Chelsea, Gerard Martínért a Wolverhampton Wanderers, Casadóért az Atlético Madrid és a Chelsea, Pau Víctorért a fél La Liga tett ajánlatot a sajtó szerint.

A celtás Óscar Mingueza húszmillió euróért vihető, leginkább az Aston Villa érdeklődik iránta, az összeg fele a Barcelonáé lesz; járt volna hárommillió euró, ha Vitor Roque és a Palmeiras remekel a klubvilágbajnokságon, de erre már keresztet vethetnek. Frenkie de Jong szerződést hosszabbít, így a korábban felhalmozott adósságokat, több tízmillió eurót többéves részletekben kell kifizetni neki, és csökken az évi 23 millió eurós bére is.

Ami biztosnak tűnik, az a 19 éves svéd támadó, a „svéd Messi” (bár jobb lenne talán a „svéd Rooney”), Roony Bardghji érkezése, két-hárommillió eurót kap érte a Köbenhavn, és a következő vételár 15 százalékát. Bardghji az előző idényben súlyos sérülést szenvedett, de átment a barcelonai orvosi vizsgálatokon. Nála is fiatalabb, 16 esztendős a dán középcsatár, Mikkel Bro Hansen, aki remekel a felnőttek között a Bodö/Glimtben.

Luis Díazt nem engedi el a Liverpool, Nick Woltemade közelebb áll a Bayern Münchenhez, mint a Barcához a német szakértők szerint, Marcus Rashford ellenben mozdítható, és nincs is ellenére a váltás (főleg, hogy a 10-es mezt is elvették tőle Manchesterben). Elsőre kölcsönkérték, vételi kötelezettség nélkül.

Joan Laporta szeretné megvenni állítólag a Milantól Rafael Leaót, kérdés, fizethet-e 70 milliót érte. Sem Rashford, sem Leao ügyében nincs nagy mozgás, a Marca szerint azért, mert bár a Liverpoolnak esze ágában sincs elengedni Luis Díazt, a szélső távozni szeretne – sőt a Bild szerint a Bayern Münchennel már meg is egyeztek az ügyvédei, az ismert okok miatt párhetes szünet után kezdődhetnek a klubok közötti tárgyalások.

A meglepetéskiszemelt a portugál szélső, Cardoso Varela a Dinamo Zagreb ifijéből (az FC Porto neveltje), a 16 éves játékos kivásárlási ára ötmillió euró. Nem túl ismert, pedig hétszeres válogatott a brazil jobbhátvéd Vanderson, a Liverpool is szemmel tartja őt, honfitársa, a 17 éves bekk, Zé Lucas (Recife), illetve húszesztendős kollégája, Jair Cunha (Botafogo) szintén ott a katalánok listáján.

Nyitott szemmel járnak Dél-Amerikában a scoutok, bár a felnőttválogatott keretbe is befért már Kevin Lomónaco, az Independiente középhátvédje, akit éppen a minap opcióztak el az RB Bragantinótól.

Nem kell bemutatni a jobb oldali mindenest, Denzel Dumfriest, aki július 15-ig potom 25 millió euróért elvihető, és nemsokára az a Jorge Mendes lesz az ügynöke, akinek egyre jobb a kapcsolata a katalánokkal.

Álex Baena is Barca-célpont volt állítólag, de a szélsőt megvette az Atlético, Nico Williams meg a fél világ csodálatára és csodálkozására meghosszabbította szerződését a Bilbaóval (bár ez nem azt jelenti, hogy ott is marad 2035-ig, csak azt, hogy százmillió eurón alul nem vihető el).

A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2025 NYARA

DEPORTIVO ALAVÉS
Érkezett: Jonny Otto (PAOK, ingyen), Pablo Ibánez (Osasuna, ingyen)
Kölcsönből vissza: Nikola Marasz (Gijón), Joaquín Panichelli (Mirandés)
Távozott: Kike García (Espanyol, i.), Abdel Abkar (szerződése lejárt)
Kölcsönbe: Adrián Pica (Mirandés)
Kölcsönből vissza: Carles Alená     (Getafe), Joan Jordán (Sevilla), Carlos Martín (Atlético Madrid), Manu Sánchez (Celta Vigo)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Álex Baena (Villarreal, 42 000 000 euró), Matteo Ruggeri (Atalanta, 17 000 000 euró), Juan Musso (Atalanta, kölcsön után végleg, 3 000 000), Clément Lenglet (Barcelona, kölcsön után végleg, i.)
Kölcsönből vissza: Saúl Níguez (Sevilla), Carlos Martín (Alavés), Horatiu Moldovan (Sassuolo)
Távozott: Arthur Vermeeren (RB Leipzig, k. u. v., 20 000 000), Rodrigo Riquelme (Betis, 8 000 000), Reinildo Mandava (szerződése lejárt), César Azpilicueta (szerződése lejárt), Axel Witsel (szl.)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Robert Navarro (Mallorca, ingyen)
Kölcsönből vissza: Unai Vencedor (Santander), Urko Izeta (Mirandés), Hugo Rincón (Mirandés), Adu Ares (Zaragoza), Álex Padilla (UNAM Pumas), Nico Serrano (Gijón)
Távozott: Óscar de Marcos (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Unai Núnez (Celta Vigo)

FC BARCELONA
Érkezett: Joan García (Espanyol, 25 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Oriol Romeu     (Girona)
Távozott: Álex Valle (Como, kölcsön után végleg, 6 000 000), Clément Lenglet (Atlético Madrid, kölcsön után végleg, ingyen)
Kölcsönbe: Ansu Fati (Monaco)

REAL BETIS 
Érkezett: Natan (Napoli, kölcsön után végleg, 9 000 000), Rodrigo Riquelme (Atlético Madrid, 8 000 000), Álvaro Valles (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Iker Losada (Celta Vigo), Juanmi (Getafe), Álex Collado (Al-Holud), Borja Iglesias (Celta Vigo)
Távozott: Jesús Rodríguez (Como, 22 500 000), Rui Silva (Sporting CP, kölcsön után végleg, 4 700 000), Álex Collado (Al-Samal, 2 500 000), Youssouf Sabaly (Al-Duhail, 2 000 000), Juanmi (Getafe, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Antony (Manchester United)

CELTA VIGO
Érkezett: Ilaix Moriba (RB Leipzig, k. u. v., 6 000 000), Ferran Jutgla (Club Bruges, 5 000 000), Ionut Radu (Venezia, i.)
Kölcsönből vissza: Joseph Aidoo (Valladolid), Carlos Dotor (Gijón), Unai Núnez (Bilbao), Carles Pérez (Getafe), Manu Sánchez (Alavés)
Távozott: Jörgen Strand Larsen (Wolverhampton, 27 000 000), Fer López (Wolverhampton, 23 000 000), Miguel Rodríguez (Utrecht, k. u. v., 1 250 000), Alfon González (Sevilla, i.), Jailson (szl.), Javier Manquillo (szl.), Vicente Guaita (szl.)
Kölcsönből vissza: Iker Losada (Betis), Borja Iglesias (Betis)

FC ELCHE
Érkezett: Germán Valera (Valencia, k. u. v., i.)
Távozott: Nicolás Castro (Toluca, 5 000 000), José Salinas (Espanyol, i.), Mario Gaspar (szl.)
Kölcsönből vissza: Agustín Álvarez (Sassuolo), Sory Kaba (Las Palmas)

ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Roberto Fernández (Braga, 6 200 000), José Salinas (Elche, i.), Kike García (Alavés, i.), Miguel Rubio (Granada, i.), Marko Dmitrovics (Leganés, i.)
Kölcsönbe: Ramón Terrats (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Rubén Sánchez (Granada)
Távozott: Joan García (Barcelona, 25 000 000), Brian Oliván (szl.), Álvaro Aguado (szl.)
Kölcsönből vissza: Urko González de Zárate (Sociedad), Valid Cseddira (Napoli), Marash Kumbulla (Roma), Alejo Veliz (Tottenham), Alex Král (Union Berlin)

FC GETAFE
Érkezett: Juanmi (Betis, k. u. v., 1 200 000), Javi Munoz (Las Palmas, i.), Álex Sancris (Burgos, i.), Kiko Femenía (Villarreal, i.), Yvan Neyou (Leganés, i.)
Kölcsönbe: Adrián Liso (Zaragoza)
Kölcsönből vissza: Carles Alená (Alavés)
Távozott: Juan Bernat (szl.), Allan Nyom (szl.)
Kölcsönből vissza: Carles Pérez (Celta Vigo), Ramón Terrats (Villarreal), Álvaro Rodríguez (Real Madrid), Bertug Yildirim (Rennes)

FC GIRONA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Joel Roca (Mirandés), Valery Fernández (Mallorca)
Távozott: Iljasz Csaira (Oviedo, k. u. v., 1 500 000), Juanpe (szl.)
Kölcsönből vissza: Bryan Gil (Tottenham), Oriol Romeu (Barcelona), Arnaut Danjuma (Villarreal), Arthur Melo (Juventus)

UD LEVANTE
Érkezett: Kervin Arriaga (Partizan Beograd, 500 000)
Kölcsönből vissza: Pablo Campos (Cartagena)
Távozott: Giorgi Kocsorasvili (Sporting CP, 5 500 000), Andrés Fernández (szl.), Vicente Iborra (visszavonult)

RCD MALLORCA
Érkezett: 
Kölcsönből vissza: Siebe Van der Heyden (St. Pauli)
Távozott: Robert Navarro (Bilbao, i.)
Kölcsönből vissza: Valery Fernández (Girona), Chiquinho (Wolverhampton)

CA OSASUNA
Érkezett: Valentin Rosier (Leganés, i.)
Kölcsönből vissza: Iker Benito (Mirandés)
Távozott: Unai García (Panetolikosz, i.), Pablo Ibánez (Alavés, i.), Rubén Pena (Leganés, i.), José Manuel Arnáiz (szl.)
Kölcsönből vissza: Bryan Zaragoza (Bayern München)

REAL MADRID
Érkezett: Dean Huijsen (Bournemouth, 62 500 000), Franco Mastantuono (River Plate, 45 000 000), Trent Alexander-Arnold (Liverpool, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Álvaro Rodríguez (Getafe), Reinier (Granada)
Távozott: Jesús Vallejo (szl.), Luka Modric (szl.), Lucas Vázquez (szl.)

REAL OVIEDO
Érkezett: Iljasz Csaira (Girona, k. u. v., 1 500 000), Brandon Domingues (Debrecen), Alberto Reina (Mirandés, i.)
Kölcsönbe: Salomón Rondón (Pachuca)
Kölcsönből vissza: Borja Sánchez (Burgos)
Távozott: Sebas Moyano (szl.), Alemao (Internacional), Santiago Colombatto (Club León), Federico Vinas (Club León), Jaime Seoane (Pachuca), Sebas Moyano (Zaragoza, i.)

FC SEVILLA
Érkezett: 
Kölcsönből vissza: Alfon González (Valencia), Adnan Januzaj (Las Palmas), Joan Jordán (Alavés), Kelechi Iheanacho (Middlesbrough)
Távozott: Suso (Cádiz, i.)
Kölcsönből vissza: Albert Sambi Lokonga (Arsenal), Saúl Níguez (Atlético Madrid)

REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett: 
Kölcsönből vissza: Jon Karrikaburu (Santander), Jon Gorrotxategi (Mirandés), Carlos Fernández (Cádiz), Umar Sadiq (Valencia), Urko González de Zárate (Espanyol)
Távozott: Martín Zubimendi (Arsenal, 70 000 000)
Kölcsönből vissza: Najef Aguerd (West Ham)

FC VALENCIA
ÉRKEZETT: Dani Raba (Leganés, i.)
Kölcsönből vissza: Alberto Marí (Zaragoza), Cenk Özkacar (Valladolid), Eray Cömert (Valladolid)
Távozott: Germán Valera (Elche, i.), Jaume Doménech (szl.)
Kölcsönből vissza: Max Aarons (Bournemouth), Iván Jaime (Porto), Umar Sadiq      (Sociedad), Enzo Barrenechea (Aston Villa), Giorgi Mamardasvili (Liverpool), Rafa Mir (Sevilla)

RAYO VALLECANO
Érkezett: Augusto Batalla (River Plate, k. u. v., 1 600 000),  Luiz Felipe (Marseille. i.)
Távozott: Sergi Guardiola (Córdoba, i.), Aridane Hernández (szl.)
Kölcsönből vissza: Gerard Gumbau (Granada), Adrián Embarba (Almería)

FC VILLARREAL
Érkezett: Alberto Moleiro (Las Palmas, 16 000 000)
Kölcsönbe: Rafa Marín (Napoli, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Jorge Pascual (Eibar), Adra Altimira (Leganés), Andrés Ferrari (St. Truiden), Arnaut Danjuma (Girona), Ramón Terrats (Getafe)
Távozott: Álex Baena (Atlético Madrid, 42 000 000), Andrés Ferrari (St. Truiden, 2 500 000), Kiko Femenía (Getafe, i.), Eric Bailly (szl.), Raúl Albiol (szl.)
Kölcsönbe: Ramón Terrats (Espanyol)
Kölcsönből vissza: Tajon Buchanan (Inter)

 

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
11 órája

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik