Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 18:29
null
Sima, harmincpontos vereséget szenvedett az U18-as leány kosárlabda-válogatott a lettektől a csoportkör zárásaként a spanyolországi korosztályos Eb-n.

A belgák elleni vereség, illetve a portugálok legyőzése után a magyar csapat hétfőn délután a szintén 1/1-s mérleggel álló lettekkel szemben zárta a csoporkört a Kanári-szigeteken zajló U18-as leány kosárlabda Európa-bajnokságon.

Laczka Miklós együttese kifejezetten jól kezdett, és öt perc után 11–5-re vezetett, utána viszont nagyot fordult a meccs képe: az első negyed végére már a lettek álltak jobban 20–15-re, míg a nagyszünetre már kilencre növelték az előnyüket (31–40). A második félidőben aztán még inkább rákapcsoltak a baltiak, a mieink pedig nem tudták tartani a lépést az ellenféllel.

A magyar válogatott végül nagyon simán, 83–53-ra kikapott a csoportkör harmadik, egyben utolsó fordulójában.

Így egy győzelemmel és két vereséggel a B-csoport harmadik helyén végeztek a magyar lányok, akiknek a szerdai nyolcaddöntőben majd várhatóan a montenegróiak következnek.

A tizenhatcsapatos A-divíziós Eb-n a csoportkörnek csupán rangsoroló szerepe van, a mezőny valamennyi együttese folytathatja a nyolcaddöntőben.

U18-AS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, LA PALMA (KANÁRI-SZIGETEK, SPANYOLORSZÁG)
Harmadik forduló, csoportkör
Magyarország–Lettország 53–83 (15–20, 16–20, 7–20, 15–23)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
AZ U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Ocsenás Móna, Janzsó Alíz, Gréts Dalma, Gergő Janka, Halmágyi Kitti, Drahos Leila, Völgyi Lili, Kendelényi Luca, Hőgye Petra, Szauter Petra, Poczkodi Zsófia, Sinka-Pálinkás Szofi

A MAGYAR CSAPAT EREDMÉNYEI:
Július 5., szombat
Magyarország–Belgium 54–67
Július 6., vasárnap
Magyarország–Portugália 48–42
Július 7., hétfő
Magyarország–Lettország 53–83

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Mérész Beatrix boldog és sikeres Sepsiszentgyörgyön, ezért még egy évig marad

Kosárlabda
7 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
9 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
21 órája

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
23 órája
Ezek is érdekelhetik