Birmingham City: Nehéz lesz javítani

GALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCSGALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2003.08.13. 20:32
Címkék
Egy krikettcsapat játékosai alapították meg a Small Heath Alliance-t, amely 1905-ben, a város nevét felvéve vált Birminghammé, majd a második világháború befejeztével Birmingham Cityvé.
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
Dugarry tavaly kölcsönben már segítette a klubot, le is igazolták a nyáron
A St. Andrews-stadion 1906 óta a csapat székhelye, a gárda valahavolt legjobb eredménye az élvonalbeli hatodik hely, még 1956-ból. Ezután nyolc kiváló év következett, amely során nemcsak otthon, hanem Európában is jegyzett csapattá váltak a "kékek”. A Blues az eddigi egyetlen trófeáját 1963-ban szerezte meg, a Ligakupa megnyerése azonban sokszorosan nagy tett volt, hiszen a döntőben a Villát kellett legyőzni.
2001 februárjában a Liverpoollal szemben alulmaradt a csapat a Ligakupa döntőjében, de bő egy évvel később a Birmingham feljutott az élvonalba, ahol meg is ragadt. A szakértők szerint mindig a második év a legnehezebb, de Steve Bruce-nak nincs oka a félelemre, hiszen a tavaly kölcsönbe kapott Dugarry (képünkön) aláírt, és jött három válogatott tehetség: az angol Dunn a Blackburnt, az argentin gólkirály Figueroa a Rosariót, az északír Taylor a Fulhamet hagyta el – igaz, utóbbi csak kölcsönbe érkezett.
A legutóbbi idény olyan jól sikerült, hogy roppant nehéz lesz felülmúlni. A siker titka a visszafogottság lehet, az előző évad végén kilenc meccsen aratott hét győzelemben sem bízott senki – így mindenki elégedetten tért pihenőre. Az, hogy jövőre ez megismétlődjön, vagy esetleg a valahavolt legjobbját érje el a City, elsősorban az Upson, Savage, Dunn, Dugarry tengelyen múlik.

Birmingham City (13.)

Birmingham City Football Club.
S:
St. Andrews (30 009).
Sz: kék-fehér.
Le: angol Ligakupa-győztes (1963), 2x Vásárvárosok Kupája-döntős (1960, 1961), 2x angol FA-kupa-döntős (1931, 1956).
I: www.bcfc.com.
B: Blues (kékek)
A keret. Kapusok: Bennett (1), Vaesen (18), M. Taylor; védők: Kenna (2), Grainger (3), Cunningham (4), Purse (5), A. Cissé (6), M. Johnson (17), Clapham (23), Upson (25), Tebily (26), Sadler (30); középpályások: Devlin (7), Savage (8), B. Hughes (10), Lazaridis (11), Dunn (16), D. Johnson (22), Carter (24), Woodhouse (28), Clemence (32); csatárok: Horsfield (9), John (14), Kirovski (15), Morrison (19), Dugarry (21), Figueroa (35). Menedzser: Steve Bruce
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
7 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
13 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
32 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
36 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik