Daum mégis hazatér?

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.05.15. 22:50
Címkék
Egyre kuszább a Christoph Daum-ügy. Mint ismert, a szakvezető a közelmúltban kijelentette: elhagyja az irányításával osztrák bajnoki címet nyerő Austriát, mert nagyobb kihívásról álmodik.
Ezen szavait követően azonnal megkezdődtek a találgatások, vajon hol folytatja a Bayer Leverkusennel bajnoki ezüstérmek "garmadáját” nyerő edző. Többek között a Schalke neve is felvetődött, azonban a szakember kapásból cáfolta ezeket a híreszteléseket. "Több Bundesliga-csapat is szívesen látna, engem azonban semmi sem ösztönöz a hazatérésre. Sőt, azt sem nyilatkoztam, hogy el akarom hagyni az Austriát, senkivel sem tárgyaltam, semmit sem írtam alá” – mondta az egyik osztrák hírügynökségnek szerdán a szakember.Ehhez képest csütörtökön óriási fordulat következett az ügyben: Rudi Assauer, a Schalke menedzsere elismerte, kapcsolatban áll a néhány éve kábítószer-használat miatt a Bayertől kirúgott edzővel. "Még nem tárgyaltunk, de Daum egyszer már felhívott, és beszélgettünk egy keveset. Jó lenne, ha a következő napok valamelyikén leülnénk, és megtárgyalnánk a múltbeli problémákat. El kell gondolkoznunk azon, hogy mit tennénk Daummal, ha komolyabb tárgyalásokat kezdenénk vele” – mondta a gelsenkircheni klub "mindenhatója”.Német lapértesülések szerint Assauer körülbelül tíz edzővel áll kapcsolatban (közülük az egyik Bert van Marwijk, a Feyenoord trénere volt, ő azonban nemet mondott a felkérésre), de egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a szezon végén távozó Marc Wilmots utóda.Szintén nyáron várható döntés abban a kérdésben, hogy Roy Makaay elfogadja-e a Bayern München invitálását. Kalle Rummenigge, a bajor gárdát működtető részvénytársaság első embere szerint csapata vagy a Deportivo La Coruna holland támadóját veszi meg, vagy nem vásárol csatárt (és így nem kezd tárgyalásokat Fernando Morientesszel, valamint Patrick Kluiverttel). Igen ám, de az üzlethez kellene a másik oldal hajlandósága is, azonban Makaay egyelőre nem akar rábólintani az ajánlatra. "Ha a Manchester United és a Bayern München között kell majd választanom, habozás nélkül a Unitedre voksolok. Különben is, még nem kaptam konkrét ajánlatot a Bayerntől, minden ezzel kapcsolatos információról az újságokból értesülök” – nyilatkozta a Primera División gólkirályjelöltje.Makaay egyébként nem véletlenül említette az újdonsült angol bajnokot, hiszen barátja, Ruud van Nistelrooy egy ideje már hívja őt Manchesterbe.
Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
48 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik