Talmácsi: még nem az igazi

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.03.24. 21:18
Címkék
Talmácsi Gábor a világbajnoki nyitány előtt másfél héttel Mugellóban tesztelte az Apriliát. Amint arról már korábban beszámoltunk, a vb 125 köbcentis kategóriájában induló magyar a korábbi tréningen "nem érezte a motorját, úgy gondolta, a futómű belső beállításával voltak vele gondok.
Nos, az olasz tesztre megváltoztatták ezeket az állításokat, ennek ellenére csak 2:03-as köridőre volt képes Talmácsi, ami négy másodperccel gyengébb a pályacsúcsnál. "Megint csak a futómű belsejével voltak gondok – mondta kissé csalódottan a magyar. – Ötven kört mentem az első gumival, de még harmincat mehettem volna, annyira nem koptak az abroncsok. Ez pedig azt jelenti, hogy az első futómű nem dolgozott megfelelően. Az a baj, hogy a szériabeállítás eddig az Aprilia minden versenyzőjének jó volt, ezért idegen a probléma. De most új a motor, új a váz, és szerintem nemcsak nekem van gondom, mert bár a csapattársam, Jenkner nem panaszkodik, de a teszteken ő is elmaradt az én hondás időimtől.”S hogy ezek után mi a teendő?Talmácsi tavaly már dolgozott egy futómű-specialistával, most is őt keresik meg, és ha vállalja a munkát, akkor Japánban már talán tökéletes beállítást használhat a versenyzőnk. Ez egy kicsit lutri, mert ugye mi van, ha a szakember nem találja ki az adatokból, hogy mi a gond, de Talmácsi bízik a tudásával, és mivel az ő eredménye, az ő idénykezdete múlik rajta, jelen körülmények között talán ez a legfontosabb.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik