Fokozatosan javult fel a BSE

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2003.03.09. 22:28
Címkék
A jóval nagyobb játékerőt képviselő BSE biztosan jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, csatlakozva a Gödöllőhöz és a Nyíregyházához.
Haladás-F. Gradex–BSE-FCSM 0:3
(–22, –18, –7)
(–22, –18, –7)

Szombathely, 100 néző. V: Tomanóczy, Kisházi

HALADÁS: SEJI, Székely, Zubor, ZALAVÁRI, Berki, PÁLFY. Cs: Bogdán, Nagy Zs., Laki, Nimsz. Játékos-edző: Zubor Enikő
BSE: SZABÓ A., Liliom, Nitsch, HORVÁTH D., Fekete, PETHÔ. Cs: Tóth A. (liberó). Edző: Kasziba István
Továbbjutott: a BSE (egy mérkőzés döntött)

Az első játszmában 16:12-re még a szombathelyiek vezettek, ám ekkor Kasziba István maga köré gyűjtötte tanítványait, s a folytatás már egyértelműen a kissé tartalékos összeállításban szereplő fővárosiakról szólt. A második szettben remekül össszeállt a BSE sánca, a mezőnymunkája is elsőrangúvá vált, így nem meglepő, hogy csírájában elfojtottak minden vasi próbálkozást. A harmadik játszmában már egy hitehagyott vasi együttes szerepelt, Zalaváriék szinte feltartott kézzel tűrték, hogy a városmajoriak átrohanjanak rajtuk. Végeredményben a jóval nagyobb játékerőt képviselő BSE biztosan jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, csatlakozva a Gödöllőhöz és a Nyíregyházához.

Mestermérleg
Zubor Enikő:
– Elégedett vagyok csapatommal, határozottan jól tartottuk magunkat, ám azt sajnálom, hogy a harmadik szettben túl hamar feladtuk.
Kasziba István: – Lelkesen nekünk rontott a Haladás, így csak a végjátékban tudtunk nyerni az első játszmában. Ezután azonban fokozatosan kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
9 perce

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
53 perce

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik