Egy tini oktatta a mezőnyt

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.01.11. 21:31
Címkék
Mielőtt bárki azt hinné, hogy a szombati libereci versenyt megnyerő Morgenstern a maga 16 esztendejével minden idők legfiatalabb győztese a Világkupa történetében, jelentjük, nincs így, mert annak idején a kanadai Collins 15 évesen és 11 hónaposan tudott diadalmaskodni. De nem is ez a lényeg, hanem hogy Morgenstern új színt vitt a síugrócirkuszba. A fiatal osztrák szombaton még csak az ötödik Vk-viadalán szerepelt, ehhez képest olyan magabiztossággal, két pompás ugrással taszította maga mögé a mezőnyt, hogy öröm volt nézni."Már a nyáron felfedeztük, hogy rengeteg tehetség szorult belé. De ez még csak a kezdet, arra kell törekednie, hogy a jövőben is így álljon hozzá a munkához” – figyelmeztet Hannu Lepistö csapatfőnök. No igen, láttunk már üstökösként berobbanó, majd ugyanolyan hirtelen eltűnő tehetségeket a horizonton, elég csupán a finn Nieminen nevét megemlíteni.Visszatérve a csehországi versenyre, a 2. helyet is osztrák, jelesül Widhölzl szerezte meg, 0.1 pontot (átszámítva: 5.5 centit!) verve a hazai sáncon szereplő Jandára – Janda révén több mint nyolc év után állhatott ismét Vk-dobogóra cseh ugró. A négysáncverseny utolsó állomásán, Bischofshofenben győző norvég Romören az első sorozatot megnyerte, a másodikban viszont hibázott, és végül a 7. lett, az összetettben vezető, négysánc-bajnok finn Ahonennek meg kellett elégednie a 6. hellyel, míg a Vk-címvédő lengyel Malysz sikertelenségi sorozata újabb "darabbal” bővült, Liberecben csak a 25. pozíció jutott neki.
Legfrissebb hírek

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
5 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
20 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
45 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
47 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik