Könnyelmű volt a Real

CSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTERCSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.01.09. 21:21
Címkék
Két olyan élvonalbeli alakulat akadt szerda este, amely nem tudta legyőzni alsóbb osztályú ellenfelét a kupa nyolcaddöntőjében. Az nem rázta meg különösebben a labdarúgó-közvéleményt, hogy az Alavés gól nélküli döntetlent hozott össze a Murcia otthonában, de a Real Madrid produkciója már nagyobb feltűnést keltett. A katalán Terrassa vendégeként elért 33-at még akkor sem lehet tündöklő eredményként értékelni, ha tudjuk, hogy gyakorlatilag a fővárosiak B-csapata játszott.
Kaviedes Mexikóban

VIGO. Kölcsönjátékosként a mexikói Puebla együtteséhez került Iván Kaviedes, a Celta Vigo ecuadori labdarúgója. A tavalyi világbajnokságot is megjárt, 25 éves csatár, aki 1999-ben a Perugiától érkezett, nyárig költözik vissza a tengerentúlra, mivel klubjában az idény során egyszer sem jutott lehetôséghez.
Ugyancsak hispániai hír, hogy a szövetség Pablo Aimar fellebbezése ellenére helyben hagyta az argentin eltiltását, amit a Real Madrid-meccsen történt kiállítása miatt kapott. Aimar így nem játszhat a hét végén, a Real Sociedad ellen.

Király-kupa
Nyolcaddöntô, elsô mérkôzések: Union Irún (III.)–Osasuna 0–4 (Paquí 31., Brit 45., 72., Leonel Gancedo 65.), Mallorca– Valladolid 2–2 (Lozano 13., Pandiani 54., ill. More 31., Panchon 85.), Numancia (II.)–Sevilla 1–3 (Iván Pérez 47., Ill. Torrado 42., Reyes 64., Fredi 71.), Betis–Recreativo Huelva 0–0, Real Murcia (II.)–Deportivo Alavés 0–0, Terrassa (II.)–Real Madrid 3–3 (Babangida 62., Monty 80., 84., ill. Portillo 26. – 11-esbôl, Guti 68., 71.), Xerez (II.)–Atlético Madrid 0–1 (Albertini 30.)

Ez utóbbi minősítés annak ellenére sem túlzó, hogy ott volt a pályán például Steve McManaman, Esteban Cambiasso és Guti is, hiszen ők mostanában ritkán kapnak lehetőséget a kezdőben. A szakvezető, Vicente del Bosque (a legutóbbi bajnoki fordulóban a Valenciát 4-1-re elpáholó tizenegyet teljes egészében kicserélve…) a César – Minambres, Pavón, Rubén, Raúl Bravo – Celades, Cambiasso, Guti, McManaman – Tote, Portillo összeállítású bandát vetette be a második liga nyolcadik helyén álló rivális ellen. Ez a névsor a később csereként beállt Borjával, Luis Garciával és Alex Pérezzel sem lett sokkal erősebb, de az mindenesetre érdekes, hogy a bizonyítási lehetőséget kapott futballisták messze nem "törték össze” magukat a mérkőzésen.
Pedig már 3–1-re is vezettek! Az első gólt Javier Portillo szerezte: a saját buktatásáért megítélt tizenegyesből, végtelenül arcátlan mozdulattal a léc alá "panenkázott” (amennyiben szabad az 1976-os Eb-döntő csehszlovák hősének nevéből igét fabrikálnunk). A második félidő gólözönt hozott, elsőként egy hazai cserejétákos, Haruna Babangida egyenlített némileg váratlanul (aki nem tévesztendő össze az egykori ajaxos Tijani Babangidával). Kisvártatva a Real csapatkapitánya, Guti kezébe vette az irányítást, és egy megpattanó lövéssel, majd egy erősen közepes szabadrúgással – melyet a Terrassa hálóőre csúnyán "benyalt” – eldönteni látszott a meccset. Ennek megfelelően a "királyiak” fejedelmi kényelemben érezték már magukat, amikor Monty a hajrában kétszer is betalált César hálójába. "Van még esélyünk a nagy Real Madrid ellen!” – szónokolt lelkesülten a lefújást követően Miguel Alvarez, a vendéglátók edzője, s kollégája érdekes módon megerősítette szavait. "A továbbjutás kérdése még nyitott” – mondta egykedvűen Del Bosque.
A kupában még álló másik madridi egylet, az Atlético kínkeservvel – pontosabban Demetrio Albertini szabadrúgásgóljával – nyert a Xerez stadionjában, de megjegyzendő, hogy a Xereznek volt egy szabályosnak tűnő, ám meg nem adott találata. Bernd Schuster, a csapat edzője, aki egykor az Atlético futballistája is volt, rendkívül elégedetlen volt a játékvezető teljesítményével. Nem úgy a másik tréner, Luis Aragonés, aki egyelőre maradhat a posztján.
Sokkal könnyebb diadalt aratott az Osasuna, amely az egyetlen harmadosztályú gárdának, a szintén baszk Unión Irúnnak rámolt be egy négyest. Nem csoda, hogy Javier Aguirre, a mexikói szakvezető már arról beszélt az északi határvároskából távoztában, hogy szerinte megérdemelték "a győzelmet és a továbbjutást”.
Mindkét tisztán elitligás párharcban döntetlen született. A Betis roppant gyenge játékkal 0–0-t ért el otthon a Recreativo Huelva ellen, mire Lucas Alcaraz, a látogatók mestere máris dörzsölte a tenyerét: "Hiszem, hogy ki tudunk ejteni a visszavágón egy igazi nagycsapatot”. A Valladolid ennél is jobban járt Mallorcán, mivel két (egyenlítő) gólt is lőtt a "szigetlakóknak”. José Moré, a lila-fehérek trénere mindezt rendben lévőnek találta, mondván, "egyre jobban játszottunk”, Gregorio Manzano viszont úgy vélte, hogy együttese kiengedte a kezéből a győzelmet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik