NBA: ismét egy francia tehetséget választottak elsőnek a drafton

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 11:00
Zaccharie Risachert választotta a Hawks az első helyen (Fotó: Getty Images)
A múlt évet és a francia szupertehetséget, Victor Wembanyamát követően az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idei draftjának az első helyén is egy ígéretes francia játékos, Zaccharie Risacher kelt el.

Azt kérdés nélkül kijelenthetjük, hogy a 2023-as játékosbörzéhez nem lehetett hasonlítani az idei médiafigyelmet, hiszen ezúttal nem volt egy játékos sem, aki olyan módon emelkedett volna ki a mezőnyből, mint egy éve Victor Wembanyama – aki eddig tudta bizonyítani, hogy okkal választotta őt a San Antonio Spurs az első helyen. 

Ennek ellenére tehetségekből a mostani drafton sem volt hiány. Végül az első pozíciót szerencsésen megszerző Atlanta Hawks Zaccharie Risachert választotta a francia élvonalbeli kosárlabdaligában szereplő JL Bourg Basketből. A mindössze 19 éves kiscsatár már 2021 óta játszik a francia első osztályban, ám a következő idénytől az atlantai gárdát fogja erősíteni, amely jelenleg közel áll hozzá, hogy egy teljes újjáépítesbe kezdjen, amiben valószínűleg Risachernek fontos szerepet szánnak. 

A második pozícióban ráadásul szintén egy francia tehetségre csaptak le, hiszen a Washington Wizards Alexandre Sarrt draftolta az ausztrál profi ligából. Az előző idényt a Perth Wildcatsben töltő Sarrt sokáig az 1/1-es pozícióba várták, de végül a fővárosban kötött ki. 

A draft előtt a legnagyobb felhajtást talán az keltette, hogy ifjabb LeBron (Bronny) James bekerül-e valamelyik NBA-gárdához, és ha igen, akkor a négyszeres NBA-bajnok édesapja követi-e a fiát az új klubjához. Erre a kérdésre azonban az első nap még nem kaptunk választ, ám az előzetes tippelések alapján ez nem is meglepő, hisz inkább másodikkörös tehetségnek tartják a múlt idényt a USC egyetemen töltő 19 éves játékost. 

AZ ELSŐ KÖR ÖSSZES VÁLASZTOTTJA

 

Legfrissebb hírek

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
8 órája

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47
Ezek is érdekelhetik