Végleg kilépett az árnyékból

Ötvenezer járt minden szám győztesének, a világcsúcsért 100 ezret ajánlott fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, a GP összetett győzteseként pedig újabb 100 ezer járt neki. Ez utóbbira csak akkor volt esélye, ha világcsúcsot javít, Hicham el-Guerrouj és Félix Sánchez pedig nem ér el nála több pontot érő eredményt. A 27 éves amerikai sprinter 74 ponttal állt a GP-döntő előtt, 18 pont volt a hátránya a marokkói sztár és a dominikai köztársaságbeli 400 gátas mögött – a világrekordért azonban éppen ennyi pluszpontot kapott, így beérte mindkettőjüket. A GP 17 éves történetében először fordult elő, hogy hárman végeztek az élen. Közöttük az eredményeket értékelő táblázat döntött: Montgomery 9.78-as ideje 1297 pontot ér, el-Guerrouj 1500-on futott 3:29.27 perce 1255-öt.
Ezúttal minden összejött Montgomerynek, hiszen a hátszél éppen a maximálisan megengedett 2 méter/másodperc volt. Pedig "Monty” karrierjét – bár szép sikerek is szegélyezték – eddig jelentősen befolyásolta a balszerencse. Mint majdnem minden amerikai srác, ő is a baseballal és az amerikai focival kezdte sportpályafutását. Csakhogy megsérült, eltörte a kezét. Édesanyja ekkor parancsolt rá, hogy válasszon magának egy kevésbé veszélyes sportot. Így került az atléták közé. Rövidesen kiderült róla, hogy istenáldotta tehetség – 1994-ben, 19 éves korában máris juniorvilágcsúcsot állított fel. Más kérdés, hogy ezt sohasem hitelesítették, ugyanis a texasi Odessában az utánmérések során kiderítették, hogy a pálya rövidebb volt 100 méternél – egyes források szerint 3.7, mások szerint 4 centiméterrel. Ráadásul a szélmérő, amely 1.7 méter/másodpercet mutatott, nem volt megfelelően felállítva. Pedig 9.96 másodpercet repesztett. Az akkor fennálló juniorvilágcsúcs egy bizonyos Davidson Ezinwa nevéhez fűződött, a nigériai fiú még 1990-ben érte el 10.05-jét… Azóta egyetlen 20 éven aluli atléta tudott ennél jobbat: tavaly a brit Mark Lewis-Francis 9.97-et futott Edmontonban a világbajnokságon.

A pechszéria aztán tovább folytatódott. Bár az atlantai olimpia 4x100-as csapatában helye volt, csak az előfutamban és az elődöntőben kapott lehetőséget, a döntőben már nem. Igaz, a szabályok értelmében ő is átvehette az ezüstérmet (az akkor a csúcson lévő Donovan Bailey vezetésével a kanadaiak legyőzték a házigazdákat). A következő évben harmadik lett az athéni vb 100-as döntőjében, 9.94-es ideje két századra maradt el egyéni csúcsától. Maurice Greene akkor taszította le a trónról Baileyt. Ezt még nevezhetjük sikernek, ám a váltó szereplése már rajta ment el. Rajta is. Az amerikaiakról köztudott, hogy nem váltanak a legjobban, de amit Montgomery és Dennis Mitchell művelt az előfutamban, az minden képzeletet alulmúlt. Greene hiába ácsorgott az utolsó váltóhelynél, ő már nem foghatta meg a váltóbotot, a csapat kiesett.
A következő évben nem rendeztek világversenyt. Egy esztendőre rá, 1999-ben az újabb vb-n ugyan simán bejutott a 100 méter döntőjébe, ott azonban újfent Maurice Greene volt a főszereplő. Tim barátunk a maga 10.04-ével hatodik lett, még szerencse, hogy a váltóval megszerzett arany gyógyírral szolgált. 2000-ben aztán óriási pofont kapott a csapatvezetőségtől: 4x100-on megint eljátszották vele azt, amit négy éve Atlantában. Az előfutamra még jónak tartották, a döntőben azonban más futott helyette.
Igen ám, csakhogy ez szinte megkétszerezte az elszántságot Montgomeryben. Tavaly már ki merte mondani, hogy le akarja taszítani a trónról a világcsúcstartó Greene-t. Erre jó alapot szolgáltatott neki a július 13-án Oslóban futott 9.84-es ideje. Edmontonban már mindenki rá figyelt Greene mellett. Greene – bár térdsérülésekkel bajlódott – lekicsinylően nyilatkozott ellenfeléről. Tudta, mit beszél. Ugyan 30 méterrel a cél előtt megsérült az egyébként is érzékeny lába, három századdal megverte riválisát és megvédte világbajnoki címét – a világcsúcstól is csak három századdal maradt el. A további küzdelmektől viszont kénytelen volt visszalépni, így Montgomery lett a váltó vezére. A négyes fölényesen győzött.
Az időközben már rég Marion Jones csoportjában edző Monty minden eddiginél keményebben tréningezett. Január végén bejelentette, hogy megdönti Greene 60-as és 100-as világcsúcsát is ebben az évben. "Tavaly Oslóban, a 9.84-es futásom után még csak csodálkoztam magamon, mire vagyok képes. Edmontonban már a győzelem reményében álltam rajthoz, de ott még "Mo” jobb volt nálam. A téli edzőtáborozásom azonban nagyon jól sikerült. Az edzéseredményeim sokkal jobbak, mint egy évvel korábban. Rövidesen be fogom bizonyítani, hogy én vagyok a világ legjobbja!” – mondta ezt az év elején. Január 27-én Dortmundban 6.48-cal győzött, ami mindöszsze kilenc századra volt Greene 60-as rekordjától. Minthogy előtte éppen ezt az eredményt jósolta első fellépésére, kíváncsian vártuk a folytatást. Erre ő érthetetlenül eltűnt. Szabadtéren először Pretoriában bukkant fel április 12-én – 9.94-gyel. Ebben már benne volt a későbbi rekord ígérete. Csakhogy ezután nem jött a nagy áttörés.
Az amerikai bajnokságon Greene – ki más – ismét erősebbnek bizonyult nála. A nagy rivális 2.4-es hátszélben 9.88-at futott, és egyetlen századdal jobb volt Montgomerynél. Augusztus végén aztán javított idei legjobbján, bár brüsszeli 9.91-es ideje még mindig "fényévekre” volt a világcsúcstól. Párizsban nem is a rekordra összpontosított. "Csak Dwain Chamberst akartam legyőzni, korábban nem gondoltam semmilyen időre. A női futam után, amely nagyon jó eredményeket hozott, tudtam, hogy nagy lehetőség előtt állok. Csak a rajtra koncentráltam, ami szinte tökéletesen sikerült. Harminc méter után nem láttam magam körül senkit, próbáltam még gyorsabban szedni a lábaimat. Csak akkor fogtam fel, hogy valami különlegeset csináltam, amikor megláttam az edzőmet, amint szinte önkívületi állapotban fut felém a célban és felemel a magasba. Tizenkilenc éves korom óta képesnek tartom magam a csúcsra, hiszen akkor jó futótechnika, izmok és edzés nélkül értem el a 9.86-ot. Nem tudtam, mikor, de tudtam, hogy valamikor képes lehetek rá. Most jött el a pillanat. Hogy ez megdönthető-e? Persze, minden rekordot meg lehet, és meg is fognak dönteni. Na jó, Michael Johnson 19.32-es 200-as futását nem hiszem, hogy túlszárnyalják” – nyilatkozott a rekordot követően Montgomery, majd a világ legnagyobb ámulatára szájon csókolta Marion Jonest, aki úgy tűnik, C. J. Hunterrel történt válása után megtalálta a neki való embert. Ôk ketten a világ valaha élt leggyorsabb párosát alkotják, ez egészen biztos.
És hogy mit szólt ehhez Greene, akitől nemcsak a rekordot, hanem első ízben az új rendszerű világranglista elsőségét is elvette Montgomery? Nagyon sportszerűen csak annyit: "Tim nagyszerű versenyt mondhat magáénak, nem találtam hibát a futásában. Remélem, jövőre színvonalas és izgalmas csatákat vívunk.” Mi mindenesetre kíváncsian várjuk ezeket, és csak remélni tudjuk, hogy nekik sűrűbben összejön, mint Jonesnak a Pintuszevics elleni fellépések ebben az esztendőben.