Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Vágólapra másolva!
2025.08.03. 19:40
null
Nagy Zsolt (kékben) és Toma (6) csatázik a labdáért (Fotó: Kovács Péter)
A Puskás Akadémia 3–2-re győzte le a Nyíregyházát a labdarúgó NB I 2. fordulójában, így két forduló után is százszázalékos. A Nyíregyháza továbbra is egy ponttal áll.

NB I, 2. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–2
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Rúsz
A mérkőzés tudósítása itt olvasható

Emlékezetes mérföldkőhöz érkezett vasárnap Hornyák Zsolt: a Nyíregyháza Spartacus elleni volt a 200. NB I-es mérkőzése a Puskás Akadémia kispadján. Az ötvenkét esztendős szakember napra pontosan hat évvel korábban, 2019. augusztus 3-án az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen (amelyet egyébként az Illovszky Rudolf Stadionban rendeztek meg) dirigálta először a felcsúti együttest, és biztosan jó szívvel emlékszik vissza rá, hiszen három–egyes győzelemnek örülhetett. Akkor talán maga sem gondolta, hogy hat év múlva még mindig ő lesz a Puskás Akadémia vezetőedzője. Az előző bajnoki esztendőben, a 2018–2019-esben három szakember, Benczés Miklós, Komjáti András, Radoki János is irányította a bajnokságot végül hetedikként befejező csapatot, így nem igazán volt realitása, hogy jön majd valaki, aki eredményeivel hosszú távú bizalmat érdemel ki. 

A korábbi háromszoros szlovák válogatott labdarúgóval a kispadon a Puskás Akadémia hat idény alatt csak egyszer maradt le a dobogóról, kétszer lett ezüst-, háromszor pedig bronzérmes, nem szorul magyarázatra, miért bíznak benne töretlenül továbbra is. Egyébként nem volt könnyű helyzetben, mert bár csapata esélyesként várta az összecsapást, csütörtökön kettő–nullás vereséget szenvedett a Konferencialigában az Arisz Limassoltól s ez nyilván nyomot hagyott a játékosokban. Sokan biztosra vették, a hazai kapuban az a Szappanos Péter kezd majd, akinek a leigazolása szerdán jelentették be, ám a kétszeres válogatott kapus, a keretbe sem került be. Hornyák Zsolt ettől függetlenül változtatott a kapuban (is) és a nyáron Székesfehérvárról megszerzett Dala Martinnak szavazott bizalmat, aki nem mellesleg a 2023–2024-es idényben a nyíregyháza kapusa volt, és tevékeny szerepet vállalt az élvonalba jutásban. 

Alig egy perc telt el a mérkőzésből, máris felavatták: jobboldali beadás után Benczenleitner Barna érkezett a balösszekötő helyén, és dropból pazar mozdulattal lőtt a bal alsó sarokba. Hidegzuhany hazai oldalon, álomkezdés a vendégek részéről, számítani lehetett rá, a Puskás Akadémia sok energiát fektet majd a hátránya eltüntetésére. Nagyjából tíz perc múlva komoly esélye is nyílt az egyenlítésre, ám Laros Duarte szögletére hiába érkezett egyedül nagy helyzetben Patrizio Stronati, fejese a földre, onnan pedig a kapu fölé szállt. Többet birtokolta a labdát a házigazda, ám a védekezésben öt–négy–egyes szerkezetre váltó Spartacus sokáig nem engedett újabb helyzetet riválisának. Aztán a 26. percben Duarte a felezővonalról ugratta ki tökéletes ütemben Nagy Zsoltot, az ő lövésénél Kersák Roland még bravúrral védett, ám a labda Németh András elé pattant, aki okosan Lukács Dánielt játszotta meg, ő pedig korábbi kecskeméti csapattársának a kapujába bombázott. Akár fordíthatott is volna a Puskás akadémia, ám Quentin Maceiras hiába játszotta tisztára magát Benczenleitner Barna mellett a jobb oldalon, majd adott jól középre, Nagy Zsolt erőteljes bólintása után Kersák Roland ismét nagy bravúrral védett. Úgy tűnt, döntetlennel vonulnak a csapatok pihenőre, ám egy szabadrúgást követő fejesnél Dala Martin rosszul mozdult ki a kapujából Sztefanosz Evangelu pedig megelőzte őt és újból megszerezte a vezetést a Nyíregyházának. 

A fordulást követően azt mutatta a játék, a Puskás akadémia támadófutballja még nincs azon a szinten, mint volt az előző idényben, nem jelentett meglepetést, hogy Hornyák Zsolt hármas cserével próbálta hatékonyabbá tenni csapatát. Gyorsan reagált Szabó István is, öt percen belül négy friss embert is a pályára küldött, a Spartacus pedig különösebb megerőltetés nélkül tartotta a számára kedvező eredményt. Minden centiméterért meg kellett küzdeniük a hazaiaknak, ha előre akartak jutni, nem sok minden utalt arra, mekkora fordulatot hozhat a hajrá. Pedig ez történt. Előbb Dárdai Pál fantasztikus ollózó mozdulattal talált a hálóba, majd az ugyancsak csereként beálló Joel Fameyeh már a Puskás akadémiának szerzett vezetést! Ráadásul a Spartacus Pavlosz Korrea kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott. A Puskás Akadémia a sírból hozta vissza a mérkőzést, amihez elengedhetetlenül szükség volt a Herthából hazatérő Dárdai Pál fantasztikus góljának. 

 

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
1 perce

Kersák Roland: Legalább egy pontot akarunk szerezni

Labdarúgó NB I
7 órája

ETO: román jobbhátvéd érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
10 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
20 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:29

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:06

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 16:44
Ezek is érdekelhetik