Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

Vágólapra másolva!
2025.08.03. 16:41
null
Lando Norris a rossz rajt után nyert a Magyar Nagydíjon (Fotó: AFP)
A tavalyi Magyar Nagydíj után az idén is kettős győzelmet aratott a McLaren-istálló, ám ezúttal nem Oscar Piastri, hanem Lando Norris győzött. Az angol elrontotta a rajtot, visszaesett a negyedik helyre, átállt egykiállásos stratégiára, ami nyerőnek bizonyult. Norris kilenc pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben Piastri mögött. A harmadik helyen George Russell ért célba, a hajrában megelőzte a pole-ból induló, a verseny végére lelassuló ferraris Charles Leclerc-t.

Óriási meglepetésre Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a szombati, változó körülményeket, és rendkívül szoros küzdelmet hozó hungaroringi időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását a jubileumi 40. Magyar Nagydíj versenye előtt. Mellőle az egyéni vb-összetett 16 ponttal vezető Oscar Piastri, míg a második sorból a csapattársától mogyoródi kvalifikáción először kikapó Lando Norris és George Russell rugaszkodhatatott el. 
A harmadik sorban a pocsék spái forma után hirtelen  az élmezőnybe ugró Aston Martin kettőse, Fernando Alonso és Lance Stroll foglalhatott helyet, míg az egyéni címvédő Max Verstappen a nyolcadik, a Magyarországon rekordtartó Lewis Hamilton pedig a tizenkettedik helyről vághatott neki a teltház előtt lezajló 70 körös versenynek. 

Az eredetileg a tizenhatodik pozícióba kvalifikáló Cunoda Juki megint a bokszutcából volt kénytelen indulni, miután a Red Bull megsértette a parc fermé-szabályokat azzal, hogy kicserélte a hűtőberendezést. 

Ami az időjárást illeti, bár szombatról vasárnap virradóra sötét fellegek lepték el a pályát, és a délelőtti órákban esett az eső, a rajthoz közeledve egyre többször bújt elő a nap a felhők közül. A rajt előtti pillanatokban ugyanakkor továbbra sem lehetett kizárni, hogy érkezik-e eső a térségbe, mivel a Dunántúl irányából pont a pálya felé tartott egy nagy csapadékzóna vasárnap délután. 

Nem sokkal kezdés előtt a hivatalos információ szerint 20 százalék volt a valószínűsége, hogy megnyílik az ég a futam alatt, melynek egyik legnagyobb kérdése az volt, Leclerc-nek sikerül-e győzelemre váltani az elsőséget, vagy a McLaren az előzetes várakozásoknak megfelelően versenytávon felülkerekedik a Ferrarin. 

Ami a gumistratégiát illeti, Hamilton és Pierre Gasly a kemény, Carlos Sainz Jr., Nico Hülkenberg és Alexander Albon lágy, míg a többiek a közepes keverék mellett döntöttek.

Leclerc jól jött el, és sikerült megtartania a vezetést Piastri előtt, míg a harmadik helyről induló Norris két pozíciót is vesztett, miután Russell és Alonso is maga mögé utasította őt, igaz, a britnek sikerült rövidesen visszavenni legalább a negyedik pozíciót az Aston Martintól. Hátrébb Hamilton esett vissza a 14. helyre, míg Andrea Kimi Antonelli tizenharmadikként haladt.

Leclerc apránként építette az előnyét az élen, a 8. körben már közel 3 másodperccel előzte meg Piastrit, miközben Norris Russellre zárkózott fel, és a 9. körben nyithatta is a hátsó szárnyát. Az első négyesről folyamatosan leszakadó Alonso mögött eközben egyre hosszabb DRS-vonat alakult ki, egészen a 19. helyig bezárólag valamennyi versenyző egy másodpercen belül autózott az előtte haladóhoz képest a 10. körben. 

Míg Leclerc előnye továbbra is 3 szekundum körül mozgott, Russell közel 4 másodperccel leszakadt, és újra a visszapillantó tükrét volt kénytelen nézni, mivel Norris pár kör után újra visszajött egy másodpercen belülre, de nem igazán találta a fogást a Mercedesen. Verstappen eközben a 18. körben megnyitotta a kerékcserék sorát az élmezőnyben, és a következő körben Piastri is követte őt, amire már a Ferrarinak is reagálnia kellett. A monacói mellett Russell is a bokszutca felé vette az irányt, miközben ideiglenesen Norris vette át a vezetést Alonso előtt. 

A spanyolt ugyanakkor Leclerc hamar átlépte az új kemény gumikon, nem úgy, mint Piastri, aki több mint egy körre beragadt a kétszeres vb-első mögé, és némi időt vesztett. Ezt követően viszont megnyílt előtte az út, és Leclerc-rel körről körre közeledett az első etapját elnyújtó Norrisra. A brithez hasonlóan továbbra is a rajtnál használt gumijait koptató Alonso eközben Russell életét nehezítette meg, a Mercedes-pilóta hosszú körökön keresztül üldözte a spanyolt, mire sikerült előrelépnie a 26. körben. 

Bár Leclerc a 30. körben már négy másodpercen belülre felzárkózott Norrisra, egyre nyugtalanabb hangnemet ütött meg a rádióban, és arról beszélt, hogy a kiállásánál történt változtatás miatt el fogja veszíteni a győzelmet. Norris végül a 32. körben állt ki először, és tért vissza Russell mögött a negyedik helyen, aminek révén Leclerc visszavette a vezetést. Hátrébb eközben Verstappen és Hamilton majdnem összeütközött egymással a 4-es kanyarnál. A holland friss gumikon támadta a korábbi nagy riválisát, és vakmerő manőverének majdnem ütközés lett a vége. A pozíció Verstappené lett, míg a bukótérbe csúszó Hamilton folytatta az etapját a keményen. 

Leclerc előnye folyamatosan csökkent az élen, azonban míg Piastri csak apránként közeledett, Norris nagy ütemben lopta a távolságot Russell mögött, és már nyithatta is a hátsó szárnyát. A Ferrari ekkor döntött úgy, hogy újra kihívja az élen álló Leclerc-t, akit Russell, valamint az először cserélő Hamilton is követett a bokszba. Az átmenetileg élre álló Piastri két körrel később ejtette meg a második bokszlátogatását, aminek révén Norris vette át a vezetést. Mögötte a hajszát több mint 7 másodperc távolságból megkezdő Leclerc, a további 5 szekundummal elmaradó Piastri, valamint Russell és Verstappen sorrendben érkezett a top 5. 

A Red Bull a 49. körben újra kihívta Verstappent, aki pont Antonelli előtt, a kilencedik helyen tért vissza, miközben Piastri nemcsak eltüntette a távolságot Leclerc-rel szemben, hanem meg is előzte őt az 51. körben. Az ausztrál gyorsan faképnél hagyta a ferrarist, néhány körön belül 4 másodperc felé növelte az előnyét, és elkezdte nagy ütemben lopni a távolságot Norris mögött, aki a forgalomban is vesztett némi időt, hiszen több lekörözendő pilótatárs mellett kellett elmennie. 

A kettőst 6 másodperc választotta el egymástól az 55. körben, miközben mögöttük Leclerc és Russell között kezdett el kibontakozni csata, hiszen a Mercedes egyértelműen jobb tempót diktált. A brit az 58. körben érte utol a monacóit, és indított offenzívát, de körökön keresztül nem találta a fogást a vetélytársán. A csörte egészen a 62. körig tartott, amikor Russell az 1-es kanyarnál bevetődött a Ferrari mellé, és átvette a harmadik pozíciót. 

Az élen ekkor már csak bő egy másodperc volt Norris előnye Piastri előtt, miközben elkezdett cseperegni az eső a Hungaroringen. Az ausztrál a 65. körben már nyithatta a DRS-t, de eleinte nem igazán tudott támadási pozícióba kerülni. Bár a vb-éllovas a 68. körben kinézett a csapattársa mögül, nem tudott előzni, ráadásul egy körrel később majdnem bele is rongyolt a csapattársába, amikor elfékezte az egyes kanyarnál, de szerencsére sikerült elkerülni az ütközést. 

Norris az utolsó körben is ellenállt, és rendkívül fontos győzelmet szerzett, hiszen 9 pontra csökkentette a lemaradását az egyéni pontversenyben a nyári szünet előtt. A brit idei ötödik, míg pályafutása kilencedik sikerét érte el, miközben Piastri második helye révén a McLaren 2024-hez hasonlóan 2025-ben is kettős győzelmet ünnepelhetett a Hungaroringen. 

A dobogó alsó fokára Russell állhatott fel, majd a brit előtti védekezéséért öt másodperces időbüntetést kapó Leclerc, illetve Alonso tette teljessé az első ötöst. A hatodikként Gabriel Bortoleto szelte át a célvonalat, aki ezzel karrierje eddigi legjobb eredményét érte el, majd Stroll, Liam Lawson, Verstappen, illetve Antonelli zárta az első tízest. Hamilton a 12. pozícióban zárta a 40. Magyar GP-t, miközben egyetlen pilóta kényszerült feladni a futamot, Oliver Bearman a 48. körben állt ki. 

Folytatás augusztus 29. és 31. között a Holland Nagydíjjal. 
 

MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes- 
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes0.698 mp h. 
3.George RussellbritMercedes21.916 mp h. 
4.Charles LeclercmonacóiFerrari42.560 mp h. 
5.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes59.040 mp h. 
6.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:06.169 p h. 
7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:08.174 p h. 
8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:09.451 p h. 
9.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:12.645 p h. 
10.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1 kör h. 
11.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
12.Lewis HamiltonbritFerrari1 kör h. 
13.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1 kör h. 
14.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1 kör h. 
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h. 
16.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
17.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1 kör h. 
18.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
19.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Oliver BearmanbritHaas-Ferrari48feladta

 

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Oscar Piastri61217284
2. Lando Norris51216275
3. Max Verstappen2515187
4. George Russell1615172
5. Charles Leclerc514151
6. Lewis Hamilton14109
7. Andrea Kimi Antonelli1964
8. Alexander Albon954
9. Nico Hülkenberg1537
10. Esteban Ocon627
11. Fernando Alonso526
12. Lance Stroll526
13. Isack Hadjar622
14. Pierre Gasly520
15. Liam Lawson420
16. Carlos Sainz716
17. Gabriel Bortoleto314
18. Cunoda Juki510
19. Oliver Bearman48
KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes559
2. Ferrari260
3. Mercedes236
4. Red Bull-Honda194
5. Williams-Mercedes70
6. Aston Martin-Mercedes52
7. Sauber-Ferrari51
8. Racing Bulls-Honda45
9. Haas-Ferrari35
10. Alpine-Renault20

 

40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő1. Leclerc 1:15.372
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny rajtja1. Norris, 2. Piastri, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
18 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
26 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
30 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
1 órája

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
3 órája

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
5 órája

Formula-2: Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben

Egyéb autó-motor
5 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik