Evezés VK: Hat magyar egység indul

Vágólapra másolva!
2002.07.11. 11:19
Címkék
Péntektől vasárnapig a tavalyi vb-nek is otthont adó luzerni víziközpontban rendezik a három állomásból álló evezős Világ Kupa-sorozat második versenyét. A svájci viadalon hat magyar egység áll rajthoz. - A címvédő Haller Ákos, Pető Tibor kétpártól mindenképpen dobogós helyezést várok, természetesen maradéktalanul elégedett csak az aranyéremmel lennék - mondta az elutazás előtt Melis Zoltán szövetségi kapitány. - A júniusi, belgiumi VK-n kellemes meglepetésre harmadik helyen végző Kulifai Krisztina, Barz Gitta kétpár számára, csakúgy mint egy hónapja, most is a döntőbe jutás a cél. Ez vonatkozik a tavalyi világbajnokságon ötödik Varga Tamásra is, aki most újra megszokott számában, könnyűsúlyú egypárban indul. A szakember hozzátette: a többiektől - az egypárban versenyző Székely Viktóriától, a Bencsik Gábor, Kokas Gergely, Vajas Balázs, Lányi Péter alkotta négypártól, illetve a Szabari Péter, Ladvenszky Zsolt könnyűsúlyú kormányos nélküli kettestől - meglepetés lenne a fináléba kerülés, számukra a B-döntőben a minél jobb helyezés elérése a cél. Pénteken az elő-, szombaton a közép- és reményfutamokat rendezik, a döntőkre vasárnap kerül sor.
Legfrissebb hírek

A triatlon legbájosabb arca – sztárportré, Cassandre Beaugrand

Képes Sport
31 perce

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
40 perce

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
1 órája

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
1 órája

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
1 órája

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik