MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Vágólapra másolva!
2025.08.24. 12:56
Talmácsi Gábor és Drapál Ferenc (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi zárónapján Drapál Jánosra, az első magyar futamgyőztesre emlékeztek a Balaton Parkban, ahol 300 szerencsés szurkoló személyesen találkozhatott a MotoGP mezőnyének versenyzőivel.

 

Nem sokkal a Moto3-as futam előtt a rajtrácson mutatták be az 1985-ben tragikus balesetben, mindössze 37 évesen elhunyt egykori versenyző sisakját, valamint az 1973-as Osztrák Nagydíjon aratott győzelméért kapott babérkoszorút. A megemlékezésen részt vett fia, Drapál Ferenc, a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi Gábor, valamint Jorge Viegas, a Nemzetközi Motorsportszövetség elnöke is.  

Drapál János első magyarként, 1971-ben a csehszlovák vb-futamon 150 ezer ember előtt diadalmaskodott, karrierje során négy viadalt nyert a sorozatban. A megemlékezést követően rendezték meg az úgynevezett Hero Walkot, amelyen a MotoGP-versenyzők találkoztak a balatoni pályára elsőként érkező 300 szerencsés drukkerrel.

Az eseményen részt vett többek között Marc Márquez, Francesco Bagnaia, Fermín Aldeguer és Brad Binder is. A versenyzők „bemelegítésképpen” együtt dobáltak a Veszprém kézilabdázójával, Thiago Petrusszal, valamint a magyar válogatott Pedro Rodriguezzel. Ezt követően indultak el a nagyjából 50 méteres sétájukra, ahol annyi aláírást osztottak ki, és képet készítettek, amennyi csak az idejükbe belefért.

 

 

 

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bagnaia nyerte a japán sprintet, Marc Márquez vasárnap újra világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
2025.09.27. 14:13

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
2025.09.14. 15:45

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
2025.09.13. 15:32

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

Moto2: nagyszerű hajrá, újabb Aspar-siker a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 13:18
Ezek is érdekelhetik