Remek csere-gyerek

Erre mondják, hogy remek húzás. Senol Günes a török–szenegáli mérkőzés 67. percében úgy döntött, hogy lehívja a csapatkapitányt, a török szurkolók nagy kedvencét, Hakan Sükürt. Emiatt akkor sem tett neki senki sem szemrehányást, hiszen a nagy sztár legfeljebb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a legnagyobb helyzeteket is képes volt elügyetlenkedni.
Bejött a pályára Ilhan Mansiz, a hosszú haját hátul összefogva, és néhány perc alatt több vizet zavart, mint nagynevű elődje több mint egy óra játék során. Gyors volt, meg lehetett találni a labdával, pillanatok alatt beilleszkedett. Ám ekkor még úgy tűnt, ezen a napon csak kizárásos alapon lehet majd kiválasztani a nap emberét, mert úgy igazán senki sem emelkedett ki a mezőnyből. Sok jó közepes (vagy annál valamivel jobb) teljesítmény akadt, és érezni lehetett, ha valaki a hálóba talál, az könnyen a nap hőse lehet.
És Ilhan Mansiz az lett.
A hosszabbítás negyedik percében a lehető legjobb ütemben érkezett egy jobb oldali beadásra, és nagyszerű mozdulattal lőtte a hálóba a labdát – Törökországot pedig az elődöntőbe. Történelmi tett ez, ugyanis a törökök másodszor szerepelnek világbajnokságon, és hosszú ideje, 1954 óta vártak az újabb lehetőségre. Most kiharcolták maguknak – pótselejtezőn kerültek ki Ázsiába, az osztrákokat verték meg idegenben 1–0-ra, otthon pedig 5–0-ra –, és szemlátomást éltek is vele, a negyvennyolc évvel ezelőtti kilencedik hely után most már negyediknél roszszabbak semmiképp sem lehetnek.
Köszönhetően nagyrészt Ilhan Mansisznak, akire szerte Törökországban most biztosan milliók kérik Allah áldását.
A népszerűség azonban nem most szegődött mellé. Mansiz Németországban született, ott is nőtt fel, és kamaszként tért haza, Törökországba, ahol kedveltsége ma már egy popsztáréval vetekszik. Négy éve, tehát húszévesen mutatkozott be a Samsunspor együttesében, ez egyben debütálása is volt az első ligában. A nagy áttörést a tavalyi nyár hozta meg pályafutásában, akkor ugyanis a Besiktasba szerződött, és ezzel meredeken emelkedni kezdett a csillaga. Persze, tett is érte bőven: első húsz mérkőzésén tizenhatszor talált a kapuba, a bajnokság végén huszonegy gólnál állt meg, és ezzel a Galatasaray válogatott csatárával, Arif Erdemmel közösen a török első liga gólkirálya lett. Ilyen előzmények után magától értetődő, hogy a válogatottban is bemutatkozhatott. Erre 2001. október hatodikán Chisinauban kerülhetett sor a Moldávia elleni világbajnoki selejtezőn. Mindössze hét percre volt szüksége, hogy ha már beállt, megszerezze első válogatottgólját is: a 76. percben cserélték be, és a 83.-ban már őt ünnepelték a társai.
A gólkirályi cím, a jó játék volt tehát az alapja a világbajnoki kerettagságnak. Egyelőre csak annak, hiszen Senol Günes előre megmondta, az ő posztján Hakan Sükür az első, Ilhan Mansizra a tartalékok között számít, és állta is a szavát. Mansiz pedig, aki a török tinilányok kedvence, elfogadta a döntést, készült a beugrásra, és számára most érkezett el a nagy pillanat.
Ám ez egyelőre aligha jelent nagy változást az életében. A találkozó után a szövetségi kapitány leszögezte, hogy ezen a poszton továbbra is Hakan Sükür az első, és számára megnyugtató, hogy olyan csatár ül a kispadon, aki már most is képes eldönteni egy mérkőzést, és aki kétségkívül a jövő embere. Természetesen sokan faggatták a nap hősét is, aki nagyon szerényen nyilatkozott: "Óriási becsvágy dolgozott bennem, és amikor megtudtam, hogy beállok, elhatároztam, mindent beleadok, teljes erőmmel küzdeni fogok. Azt nem tudtam, hogy éppen az én gólommal nyerünk, de ezzel legszebb álmaim egyike valósult meg. Friss voltam, a gól előtt remek labdát kaptam. Amúgy nehéz meccs volt, a szenegáliak kiválóan őrizték a kapujukat, és jó testi adottságaikat mi a gyorsaságunkkal ellensúlyozhattuk. Most jönnek majd a brazilok, akikkel a csoportmeccsek során már találkoztunk, és nem voltunk rosszabbak náluk. Nekünk nem lesz vesztenivalónk, nyugodtan játszhatunk, akár győzhetünk is. Remélem, ellenük is szóhoz jutok majd.”