Elhunyt Fritz Walter

A labdarúgó-világbajnokság tizennyolcadik napján a futballvilág szegényebb lett egy világbajnokkal. Valahol egy pfalzi településen, Enkenbach-Alsenbornban hétfőn elhunyt Fritz Walter, a II. világháború utáni (nyugat)német labdarúgás első idolja, akit sokan minden idők legnagyszerűbb futballistái közé sorolnak. A hírt Michael Novak, az 1. FC Kaiserslautern sajtószóvivője jelentette be, ekképp: "Fritz Walter 15 óra 15 perckor békében elaludt enkenbach-alsenborni házában.”
A hír nemcsak a német sporttársadalmat töltötte-tölti el rendkívüli szomorúsággal, hanem a világ számos részén is mély gyászt költöztetett a sportszerető emberek szívébe. Nem véletlenül, Walter ugyanis – amellett, hogy kiváló labdarúgó volt – remek sportember hírében állt, példamutató egyénisége volt a sportágnak. Ezt bizonyítja Manfred von Richthofennek, a Német Sportszövetség első emberének a nyilatkozata is: "A második világháborút követő időszakban Fritz Walter volt a német sport egyik szimbóluma. Csodálatos játékos volt, sportolók generációinak a példaképe.”
Hát igen, Walter valóban nem mindennapi labdarúgó volt – pazar eredménysorral! Tulajdonképpen egész futballistakarrierje során egyetlen klubot szolgált, a Kaiserslauternt. A "vörös ördögökkel” kétszer nyert bajnokságot (1951, 1953), és 379 bajnoki találkozón összesen 306 gól fűződött a nevéhez. A betzenbergi egyesület "cserébe” évekkel ezelőtt magáról Fritz Walterről nevezte el a sta-dionját, és a pfalzi város elöljárói is kitüntették az egykori labdarúgót, díszpolgári címet adva neki.
Örökös csapatkapitány. Ezt a nem hivatalos titulust már a labdarúgó-szövetség (DFB) adományozta Walternek, annak okán, hogy a csatár 1940 márciusától 1958 júniusáig – ebben benne volt egy majd kilencéves szünet is – hordta a nemzeti tizenegy fehér, zöld vagy vörös (!!!) mezét, többnyire Spielführerként, azaz csapatkapitányként. Akkor is Walter volt a kapitány, amikor a Turek – Posipal, Kohlmeyer, Liebrich – Eckel, Mai – Rahn, Morlock, Ottmar Walter, Fritz Walter, Schäfer összetételű Nationalelf 1954-ben a berni Wankdorfstadionban 3:2-re legyőzte a mi Aranycsapatunkat. A ballábas csatár már az első válogatott fellépésén (9:3 Románia ellen) mesterhármast ért el, amelyet még kereken hatvan meccs és harminc találat követett a címeres mezben.
Noha a Fritz Walter vezette nyugatnémet válogatott fosztotta meg Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt pályafutásuk legnagyobb sikerétől, vagyis a világbajnoki címtől, az Aranycsapat futballistái mindig jó kapcsolatot ápoltak az egykori ellenféllel. "Nemes ellenfél, igazi sportember és jó barát volt” –ezekkel a szavakkal emlékezett az Aranycsapat két tagja, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is Fritz Walterről. A válogatott élő tagjai évente többször összejártak az akkori német csapat játékosaival, így sok közös élményt őriznek az emlékezetükben. "A hetvenedik születésnapján Helmut Kohl kancellár meghívására utaztunk Bonnba, s ott köszöntötték Fritzet –mesélte Buzánszky, aki egy Németországban élő barátjától értesült Walter haláláról. –Aztán tíz évvel később Kaiserslauternbe voltunk hivatalosak, ahol a városból Saarbrückenen keresztül Trierbe tartó InterCity járatot nevezték el róla, és az első úton én is a vonaton ültem Grosics Gyulával. Ugyanakkor a Kaiserslautern csapata örökös életjáradékban részesítette őt. Sajnálom, hogy a hetvenedik, a hetvenödik és a nyolcvanadik születésnapja után a nyolcvanötödiket már nem tudjuk megünnepelni. Tudtuk, hogy beteg, ráadásul nemrégiben elveszítette imádott feleségét.”
Grosics balatoni nyaralójában, lapunk munkatársától hallotta először a hírt. "A berni vébédöntő után sportszerűen viselte a győzelmet, ellenfélként is elismerte a magyarok tudását –emlékezett Grosics Gyula. –Azóta évente többször találkoztunk, mi is jártunk Németországba, és Fritz is többször jött Budapestre. Halála kapcsán még az jut az eszembe, hogy múlik az idő, és a berni finálé résztvevői közül egyre kevesebben vagyunk…”