Szenzációs játékkal, kiütéses győzelemmel világbajnoki döntős a magyar női pólóválogatott

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (SZINGAPÚR)
VÍZILABDA, NŐK
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 15–9 (6–2, 5–2, 3–2, 1–3)
Szingapúr, 150 néző. V: Ferrari (olasz), Franulovic (horvát)
MAGYARORSZÁG: NESZMÉLY – VÁLYI V. 2, KESZTHELYI 3, Sümegi, VARRÓ 1, Faragó K. 1, LEIMETER 2. Csere: Garda 1, SZILÁGYI D. 3, Rybanska 1, DÖMSÖDI, Hajdú K., TIBA 1. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor
SPANYOLORSZÁG: Martina Terré – Crespí 1, Espar, Pérez, Leitón 1, E. RUIZ 3, Ortiz 2. Csere: Marti Terré (kapus), A. Ruiz, PRATS 1, Camus 1, Moreno, GONZÁLEZ, Penalver. Szövetségi kapitány: Jordi Valls
Emberelőny-kihasználás: 14/8, ill. 15/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: Pérez (18. p.)

KORÁBBAN
Görögország–Egyesült Államok 14–10 (2–2, 4–3, 3–3, 5–2)

Az olaszok elleni szombat esti negyeddöntő után felszabadult hangulatban, mosolyogva hagyták el a szingapúri OCBC Vizesközpontot női vízilabdázóink. Minden okuk megvolt rá: túljutottak a nagy tornák vízválasztóján, ráadásul olyan játékkal győztek, amelyre bátran lehet építeni. Aztán hétfő este már koncentrált tekintettel, a következő feladatra összpontosítva érkeztek meg ugyanoda: akadt, aki zenét hallgatott, más a gondolataiba merülve szállt le a buszról.

A kettő között eltelt másfél napban értelemszerűen a spanyolokra készült Cseh Sándor együttese: nemcsak taktikailag, hanem lelkileg is. Szerencsére volt miből erőt meríteniük a mieinknek, elvégre a világkupában kétszer is legyőzték vetélytársukat, de a világbajnoki elődöntő más kávéház, ezt aligha kell különösebben ecsetelni.

Kiváltképp, ha az olimpiai bajnok az ellenfél. A világklasszis spanyol center, Paula Leitón rögtön akciógóllal kezdett, de ha arra számított, hogy ezzel rögtön el is bizonytalanítja a magyar védőket, nagyot tévedett. Épp ellenkezőleg: egy csapásra összeállt a védekezésünk, a riválisnak rendszerint szorult helyzetből kellett próbálkoznia, pedig egymás után kapta az emberelőnyöket. Na, de szokás szerint Dömsödi Dalma is szállította a fórokat, a hatékonyságban pedig ég és föld volt a különbség – és ebben semmi túlzás nincs.

Hát, akkor soroljuk! Leimeter Dóra előbb válaszolt Leitónnak, majd a társak kiszolgálásában is jeleskedett. Tiba Panna addig-addig lóbált, amíg Martina Terré feje felett egyenes utat talált a kapuba. Garda Krisztina első lövését még védte a spanyol kapus, aztán megpróbálta még egyszer, és azt már bepattintotta. Varró Eszter kiemelkedett a vízből, megkapta, majd villámgyors mozdulattal a kapuba húzta a labdát.

Tekintve, hogy az említett négy gólt négy perc leforgása alatt szerezték a mieink, cseppet sem lepődtünk meg, amikor a segédből szövetségi kapitánnyá előlépő Jordi Valls időt kért. Olyat viszont még nem láttunk, ami utána történt: Terré előredobta a labdát, mire Szilágyi Dorottya két spanyol közül elhalászta a labdát, majd annak rendje és módja szerint az üres kapuba ívelt. Valls mester tanácstalanul, zsebre tett kézzel figyelte az eseményeket, Szilágyi pedig már arra figyelt, hogy az ellenfél következő támadásánál kitempózzon az átlövőre – sikerült megzavarnia, még ha ki is küldték érte.

Annyi baj legyen, mert Leimeter csattanósat blokkolt a kapásoldalon, mire Faragó Kamilla lélektanilag nagyon fontos gólt lőtt, egy negyed alatt elvettük a rivális önbizalmát. Olyannyira, hogy a második szakaszban már a bejátszásai sem ültek, mert mindig ott volt valaki, aki belekapott a centerpasszba. Cseh Sándor nem véletlenül szajkózta a „Vissza, vissza!” szlogent, játékosai egyáltalán nem hagyták létszámfölénybe kerülni a spanyolokat. Bezzeg a túloldalon! Rybanska Natasa hét méterről átlőtte a zónát, majd örömében hatalmasat csapott a vízre, hogy aztán Neszmély Boglárka védjen, Szilágyi pedig ritmust váltson – kitalálhatják, mi lett a támadás vége.

Mégis, ezen a napon mi más lett volna? Másfél negyed után hét góllal vezettünk az olimpiai címvédő ellen, a nagyszünetben is ennyi volt közte, egyszerűen nem volt egy súlycsoportban a két válogatott. Az emberhátrányos védekezésünk fantasztikusan működött, a centerjátékunk nagyszerű volt, a fórkihasználásunk meg szenzációs – bátran fokozhatjuk a jelzőket, nincs miért fukarkodni velük. Merthogy hiába cseréltek kapust a spanyolok (Martina helyett Martí Terré érkezett), hiába próbálták meg gyorsabban befejezni a támadásaikat, mindenre tudtunk reagálni.

Például úgy, hogy Neszmély hárított, Vályi Vanda pedig megúszott, márpedig ha ő megúszik, nem lehet utolérni. Keszthelyi Rita ellen meg borzasztóan nehéz védekezni, a spanyoloknak sem ment, pedig ők aztán tényleg jól ismerik a kvalitásait. Amikor Bea Ortiz ejtése behullott, csapatkapitányunk azonnal felelt, Tiba feladásából használta ki az emberelőnyt. A záró negyed 14–6-os magyar előnyről kezdődött, vagyis abban a tudatban, hogy eldőlt a mérkőzés – ezzel a legelvakultabb spanyol szurkolók is tisztában voltak.

A mieink viszont továbbra sem foglalkoztak azzal, hogy éppen hattal, héttel vagy nyolccal vezetnek. Cseh Sándor olyan határozottan és fegyelmezetten tartott eligazítást, mintha egálra állnának a felek, Keszthelyi úgy betakarta Paula Crespít, mintha a világbajnoki döntőbe jutás múlna rajta. Ha nem is ezen múlt, minden egyes blokk, védés és gól tovább építette a csapatot – nem csupán az elődöntőben, nem csupán a világbajnokságon, hanem az elmúlt egy évben folyamatosan. Az új ciklusra jelentősen megfiatalított női vízilabda-válogatottunk elindult egy úton, amelynek az eddigi legfontosabb állomásához érkezett: az olimpiai bajnok 15–9-es legyőzésével szerdán világbajnoki döntőt játszhat a görögök ellen.

Az elődöntő előtt a spanyolok világklasszis kapusa, Martina Terré azt ígérte, semmit sem adnak ingyen a magyaroknak. Nos, valóban nem tették – megdolgoztunk érte.

DÖNTŐ
JÚLIUS 23. SZERDA
15.35: MAGYARORSZÁG–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!