Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.23. 00:56
null
Marozsán Fábián a második fordulóban búcsúzott (Fotó: AFP, archív)
Marozsán Fábián két játszmában kikapott a kanadai Gabriel Diallótól a Washingtonban zajló kemény pályás tenisztorna második fordulójában.

Marozsán Fábián eddig egyszer találkozott Gabriel Diallóval, idén februárban a montreali Davis-kupa-selejtezőben, és 6:1, 6:3-ra kikapott a kanadai játékostól. A mostani mérkőzésük eleje sem alakult jól a magyar teniszezőnek, ugyanis ellenfele elhúzott 3:0-ra, és a folytatásban ugyan Marozsán hozta a szervagémjeit, de egyetlen bréklabdájával nem tudott élni, így elveszítette az első játszmát.

Majdnem a második szett is rosszul indult a Vasas SC sportolójának, de két bréklabdát hárítva vezetéshez jutott, majd 1:1-nél ismét kettőt kellett hárítania. A 25 éves versenyző 3:3-nál azonban már brékhátrányba került, és ezt követően nem volt esélye visszajönni a végül 74 percig tartó meccsbe – a 15. helyen kiemelt, 203 centiméter magas kanadai az első mérkőzéslabdájával élt, így továbbjutott.

ATP 500-as torna, Washington (2 396 115 dollár, kemény pálya)
Egyes, 2. forduló
Gabriel Diallo (kanadai, 15.)–Marozsán Fábián 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00
Ezek is érdekelhetik