Futsal: Hollandia ellen készülünk a világbajnoki selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.12. 12:46
A magyar futsalválogatott két mérkőzésen is pályára lép az elkövetkező hetekben. Március 15-én, 18 órától, felkészülési mérkőzést játszik Miskolcon Hollandiával, ezt követően március 22-én, szintén 18 órától Olaszország ellen lép pályára a csapat vb-pótselejtezőn, ugyancsak a miskolci Generali Arénában.

A válogatott szombaton érkezik meg Miskolcra, ahol megkezdi felkészülését a Hollandia elleni mérkőzésre, amely az Olaszország elleni, március 22-i vb-pótselejtezőre való gyakorlást szolgálja. Sito Rivera két U21-es játékost is behívott a keretbe, Varsányi Áron és Alasztics Marcell egyaránt először tart a csapattal, mindkét játékos kapusposzton vethető be.

A szövetségi kapitány szerint Hollandia ideális ellenfél az Olaszország elleni összecsapások előtt. A vb-pótselejtezőn nem mi vagyunk az esélyesek, de szerinte egy szoros odavágó reményt adhat a kolumbiai vb-részvétel kiharcolására.

Természetesen az első mérkőzésen, Hollandia ellen nem az eredmény a fontos, sokkal inkább a mutatott játékra vagyok kíváncsi. Mindent az olaszok elleni selejtezőnek rendelünk alá, úgy érzem, hogy a barátságos mérkőzés és az egy hetes közös gyakorlás remekül szolgálja majd a felkészülést. Jól ismerjük Olaszországot, tudjuk, hogy kiváló, profi játékosokból áll a kerete, de a legutóbbi tíz mérkőzéséből hármat is elveszített, és egy döntetlent is játszott. Tudjuk, hogy az olaszok az esélyesek, de a futsalban is bármi megtörténhet. Ami biztos, hogy nekünk több mint százszázalékos teljesítményt kell majd nyújtanunk” – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Öreglaki Norbert a legutóbbi fordulóban kétszer is betalált a bajnokságban, vagyis remek formában készül a soros megméretésekre. A 24 éves futsalos fontosnak tartja a hollandok elleni találkozót, mert az olaszok elleni mérkőzésre taktikailag is a topon kell majd lenniük a játékosoknak, és ebben nagy segítség lehet a március 15-i meccs.

A legfontosabb cél, hogy a lehető legjobban, legsikeresebben felkészüljünk az olaszok elleni mérkőzésekre. A hollandokkal két éve játszottunk, akkor egyénileg kifejezetten képzett, technikás csapat benyomását keltették. A belga és a libanoni válogatotthoz tudnám őket a leginkább hasonlítani. Azóta ők is biztosan fejlődtek, ezért jó felmérő lesz számunkra ez a mérkőzés a vb-pótselejtező előtt. Az azzurrik a topválogatottak közé tartoznak, rendkívül gyors, dinamikus játékosok alkotják a keretüket. Az első meccsen a legfontosabb, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, és kevés hibával oldjuk meg a feladatunkat, így reális esély maradjon a második mérkőzésen a továbbjutásra” – mondta Öreglaki Norbert az mlsz.hu-nak.

A válogatott kerete:

Kapusok: Tóth Gyula (Rába ETO Futsal Club)
Matkovics Gábor (Rába ETO Futsal Club)
Varsányi Áron (Rubeola Csömör)
Alasztics Marcell (Rába ETO Futsal Club)

Mezőnyjátékosok:

Németh Péter (Futsal Club Veszprém)
Harnisch Ákos (Rába ETO Futsal Club)
Dróth Zoltán (Kajrat Almati)
Dávid Richárd (MVFC-Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC-Berettyóújfalu)
Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás VSE)
Rábl János (MVFC-Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu)
Hosszú Ádám (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Klacsák Bence (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Horváth Norbert (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis SE)
Komáromi Péter (MVFC-Berettyóújfalu)

A válogatott első mérkőzésére, a hollandok elleni felkészülési találkozóra ingyen léphetnek be a szurkolók, míg az olaszok ellen 1000 és 500 Ft-os árakon vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. A belépők megvásárolhatóak országszerte a TEX jegyirodáiban, korlátozott számban a helyszínen, valamint szurkolói kártyával online a meccsjegy.mlsz.hu-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik