Futsal: vereséggel kezdtek a magyarok a felkészülési tornán

Vágólapra másolva!
2024.04.13. 20:17
Simán kikaptak a mieink a házigazdától (Fotó: MLSZ)
A magyar férfi futsalválogatott szombaton 4–1-re kikapott a házigazdától a Szlovákiában zajló, Fever Days elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán.

 

A magyar szövetség közleménye szerint a decemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott Somorján játszotta első mérkőzését, amelyen a magyar állampolgárságot idén megszerző Rafinha is pályára lépett.

Az első találat a 2. percben Rábl Jánosról pattant a magyar kapuba, három perccel később pedig megduplázták az előnyt a szlovákok. A 7. percben Nagy Imre szépített, de a szünetig már nem esett több gól.

A fordulás után sokáig nem találták egymás ellenszerét a csapatok, az utolsó tíz percre fordulva Alasztics Marcell védett, de a kipattanót Dosa Martin értékesítette. A hajrában pedig a szlovákok beállították a 4–1-es végeredményt.

„Gyengén kezdtük a mérkőzést, gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, ezt követően azonban jól teljesítettünk, sok labdát szereztünk, helyzeteink voltak – értékelt a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány a hazai szövetség honlapján. – Hiába játszottunk veszélyesebben az ellenfelünknél, a kapu előtt nem voltunk kellően élesek, ezért nem tudtunk egyenlíteni, ráadásul a szlovákok a hibáink révén növelték előnyüket. A vereség ellenére voltak jó periódusai a mérkőzésnek, a kapu előtt azonban sokkal határozottabbnak kell lennünk, ebben feltétlenül előre kell lépnünk a folytatásban” – tette hozzá a kapitány, aki azt is elárulta, a magyarok egyetlen találatát szerző Nagy Imre súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett a találkozón.

A magyarok vasárnap 16 órakor a svédekkel, kedden 14 órakor pedig a csehekkel játszanak a tornán.

 

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
19 órája

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18
Ezek is érdekelhetik