Két újonc a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő női futballválogatott keretében

Vágólapra másolva!
2025.03.24. 18:10
Szarvas Alexandra keretet hirdetett (Fotó: MLSZ)
Két újonc került be a magyar női labdarúgó-válogatott keretébe, amely az áprilisi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készül.

A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Szarvas Alexandra szövetségi kapitány Bokor Blankát (MTK Budapest) és Mayer Zsófiát (Puskás Akadémia FC) hívta be a szerbek és a finnek elleni találkozókra készülő csapatba. Az együttes egyik meghatározó játékosa, Turányi Lilla ugyanakkor betegség miatt nem csatlakozik a kerethez.

„Mindkét ellenfél komoly játékerőt képvisel. Nem lesz egyszerű feladat, de célunk, hogy pontokat szerezzünk. Csakúgy, mint az előző edzőtáborban, a csapat jó formában van, bízom benne, hogy ez az eredményben is megmutatkozik” – nyilatkozta Szarvas Alexandra.

A magyarok februárban 2–0-ra legyőzték Fehéroroszországot, a finnektől viszont 1–0-ra kikaptak, így a Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjában a harmadik helyről várják a folytatást. Az együttes jövő hétfőn kezdi a felkészülést, majd április 4-én 20 órakor Szerbiát fogadja Gyirmóton, négy nappal később pedig 17.30-tól a finnek ellen lép pályára Tamperében.

A MAGYAR NŐI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Lauren Brzykcy (Pitea IF – Svédország), Schildkraut Fruzsina (Budapest Honvéd FC), Pongrácz Ágnes (Puskás Akadémia FC)
Védők: Bokor Blanka (MTK Budapest FC), Fördős Beatrix (Internazionale – Olaszország), Kovács Laura (ETO FC Győr), Nagy Virág (SV Meppen – Németország), Németh Diána (VfL Wolfsburg – Németország), Németh Hanna (SV Werder Bremen – Németország), Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC)
Középpályások: Csiszár Henrietta (Internazionale – Olaszország), Csányi Diána (MTK Budapest FC), Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Mayer Zsófia (Puskás Akadémia FC), Nagy Fanni (ETO FC Győr), Papp Luca (VfL Wolfsburg – Németország), Szabó Viktória (FC Zürich – Svájc), Zeller Dóra (1. FC Köln – Németország)
Támadók: Csiki Anna (Tottenham Hotspur – Anglia), Nagy Viktória (FTC-Telekom), Pápai Emőke (SV Werder Bremen – Németország), Pusztai Sára (OH Leuven – Belgium), Siklér Kinga (MTK Budapest FC)

 

Legfrissebb hírek

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Női labdarúgás: Fehéroroszország ellen kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.02.10. 14:21

Női labdarúgás: a Leverkusen hosszabbított a magyar válogatott védővel

Német labdarúgás
2025.01.27. 12:51

Döntetlent játszott Máltán a magyar női labdarúgó-válogatott

Magyar válogatott
2024.12.03. 17:39

Női Nemzetek Ligája: a finn, a szerb és a fehérorosz csapat lesz a mieink ellenfele

Minden más foci
2024.11.07. 14:56

Skócia kiütötte a magyar válogatottat a visszavágón, lemaradnak a mieink az Európa-bajnokságról

Magyar válogatott
2024.10.29. 22:28
Ezek is érdekelhetik