Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.31. 15:46
null
Csiszár Henrietta bízik az Inter Bajnokok Ligája-győzelmében (Fotó: Getty Images)
Mivel a magyar női labdarúgó-válogatott tagjaként jelenleg Szegeden tartózkodik, nem tud ott lenni a Paris Saint-Germain és az Inter müncheni Bajnokok Ligája-döntőjén a milánóiak magyar játékosa, Csiszár Henrietta, aki a Nemzeti Sportrádiónak osztotta meg a fináléval kapcsolatos várakozásait.

Csiszár Henrietta elmondta, hogy válogatott elfoglaltságai miatt testvére és három barátja megy a müncheni BL-fináléra. A 31 éves középpályás öccse arról számolt be, hogy a bajor városban több az Inter-szurkoló, mint a PSG-szimpatizáns.

„Ha tudok, kint vagyok a meccseken. Sajnálom, hogy most nem tudok ott lenni, két évvel ezelőtt sem tudtam ott lenni Isztambulban, de nagyon szurkolok a csapatnak és remélem, behúzzuk” – fogalmazott Csiszár Henrietta a Nemzeti Sportrádiónak. Megosztotta azt is, hogy nem szokott sokszor találkozni a férficsapat játékosaival, csak karácsonyi rendezvényeken, vagy marketingeseményeken.

„Középpályás vagyok, szóval a középpályásokat szeretem, és leginkább Mhitarjan játéka áll hozzám közel, korát meghazudtolva darálja végig a meccseket nagyon magas szinten” – jegyezte meg Csiszár, aki szerint az Interen kijött a fáradtság, ezért nem tudta megnyerni az olasz bajnokságot. A magyar középpályás kitért arra, hogy számos sérülés nehezítette Simone Inzaghiék dolgát, Lautaro Martínez például az FC Barcelona ellen is sérülten játszott, ennek ellenére Csiszár szerint a lehető legerősebb csapattal lép pályára Münchenben az Inter.

„Nekik több tapasztalatuk van a Bajnokok Ligája döntőjéből, mint a PSG-nek, úgyhogy nagyon bizakodom” – tette hozzá a válogatott középpályás.

A TELJES INTERJÚ ITT HALLGATHATÓ MEG!

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Szombat, 21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
5 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
6 órája

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
23 órája

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
Tegnap, 17:37

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:35

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
2025.10.19. 16:11

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik