Szoboszlai: Győztes meccsel akartuk megkoronázni a hollandok elleni döntetlent

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 23:44
Fotó: Szabó Miklós
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte idegenben Bosznia-Hercegovinát a Nemzetek Ligájában. A meccs után SZoboszlai Dominik, Nagy Zsolt és Dibusz Dénes is értékelt az M4 Sportnak.

 

„Nagyon kemény mérkőzés volt – mondta a két gólt szerző Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak. – Védekezünk, harcolunk, segítünk a másiknak, ha kell. Ha elveszítünk egy párharcot, akkor jön valaki más, és megnyeri, ha ő sem, akkor jön a következő, és így tovább. A tizenegyesnél gondolkodtam kicsit, de aztán maradtam a szokásomnál. Persze nézzük, hogyan áll a csoport, de mindig meccsről meccsre haladunk. A hollandok elleni döntetlent ma győztes meccsel akartuk megkoronázni, és ez sikerült.”

„Nehezen kezdtük a mérkőzést, átadtuk a területeket, a bosnyákoknak voltak helyzeteik is – értékelt Nagy Zsolt az M4 Sportnak. – Szerencsére ebből ki tudtunk jönni, és nagyon kellett, hogy Szobi gólt lőtt a passzom után. Ott átfordult a mérkőzés a mi oldalunkra. A második félidőben megbeszéltük, hogy az első tizenöt perc nagyon fontos. Jött a büntetőből szerzett második gól, ami után beszorultunk. Dini nagyot védett Dzeko sarkazásánál, ez kulcsonfontosságú  momentum volt. Nagy tétje volt a mai mérkőzésnek, megnyertük, és ezzel elindultunk egy elég szép úton.”

„A mérkőzés eleje kritikus volt, abban a négy-öt percben nekünk estek, ott tudták tartani a labdát a védőharmadunkban, de sikerült átvészelni – mondta Dibusz Dénes az M4 Sportnak. – Aztán rendeztük a sorokat, megszereztük a vezetést. Igyekeztünk jól kezdeni a második félidőt, hiszen a mérkőzés lélektana olyan, hogy a hátrányban lévő fél igyekszik több energiát mozgósítanai, kockáztat. Szerencsére az elején gyorsan megdupláztuk az előnyünket, és onnantól kezdve a maradék negyven perc arról szólt, hogy stabilan, egymáshoz közel helyezkedve, egymást kisegítve játsszunk. A pálya nem volt tökéletes, nem kedvezett a rövid passzos játéknak. Lehetett látni, hogy egy-egy kabdavezetésnél felpattan a labda. Igyekeztünk alkalmazkodni ehhez. Ismét olyan arcunkat mutattuk, amilyet szerettünk volna.”

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–­Magyarország 0–2 (0–1)
Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Bicakcic, Katic, Kolasinac – Gigovic (Huseinbasic, 64.), Tahirovic (Saric, 79.) – Bajraktarevic, Hajradinovic (Basic, 79.), Burnic (Tabakovic, 64.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, Orbán, Fiola – Bolla (Gera D., 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs, 86.) – Sallai (Gazdag, 68.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám M., 78.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (38., 50. – a másodikat 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2 órája

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Vancsa Zalán: Végre! Időtlen idők óta nem rúgtam gólt

Magyar válogatott
2025.10.15. 13:51

Olvasóinknál Tóth Balázs lett a mieink legjobbja Portugália ellen

Magyar válogatott
2025.10.15. 12:11

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália ellen nyújtott teljesítményét!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:19

„Annyira elfáradtam, hogy már nem bírtam a rövidre menni” – Szoboszlai az egyenlítő góljáról

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:05

U21: Szélesi Zoltán szerint szemmel látható az NB I-ben sokat játszók fejlődése

Magyar válogatott
2025.10.14. 21:50
Ezek is érdekelhetik