Népsport: az Aranycsapat centerhalfja nyughatatlan lélek volt

Rendőraltiszt édesapja még Lipovics volt, a kőszegi születésű futballistát is ezen a néven anyakönyvezték. Labdarúgóként eleinte nem hátvédet játszott, hanem csatárt, Szombathelyről 20 évesen igazolt a Nagyváradi AC-hez, az NB I-ben a Szolnok ellen jobbösszekötőként mutatkozott be. Első élvonalbeli gólját a Gammának lőtte (2:1), majd amikor a NAC 1944. május 21-én 5:1-re megverte a Ferencvárost, az ő nevéhez fűződött az ötödik gól. Az 1943–1944-es bajnokság utolsó fordulójában jobbszélsőként a BSZKRT-nek (9:2) öt (!) gólt vágott (a NAC bajnok lett). A front közeledése miatt a váradiak utolsó találkozóján (1944. szeptember 17.) került a védelem tengelyébe, csapata a Debrecentől nem kapott gólt (2:0).

Négy évvel később a válogatottba Gallowich Tibor már a Vasasból hívta meg, 1948. október 24-én Románia ellen Bukarestben Balkán-kupa-mérkőzésen (5:1) jobbhátvéd volt. Sebes Gusztáv kapitányi bemutatkozásakor (1949. április 10., Prága: Csehszlovákia–Magyarország 5:2) nem lépett pályára, de Sebes számított rá. Csakhogy 1949 márciusában disszidálási kísérlet miatt (Czibor Zoltánnal, Mészáros Józseffel, Kéri Károllyal, Egresi Bélával, Henni Gézával és Grosics Gyulával együtt) letartóztatták, a büntetés a klubból és a válogatottból kizárás volt, sőt két hónapra a kistarcsai internálótáborba került. Május 17-én szabadult, de a többiekkel alá kellett írnia egy nyilatkozatot, amely szerint „internálásukat jogosnak tekintik, mert megbízhatatlan emberek, s így nem méltók a szabadságra”.

Sebes elment Kádár János belügyminiszterhez, s elmondta, Lórántra szüksége van: „Ha megvalósíthatnám elgondolásomat, annak nagyobb nevelő hatása lenne játékosainkra, mint amit a táborban elérhetnek.” Az október 16-i osztrák–magyar előtt Kádár megkérdezte: „Nem fél, hogy Bécsben a mérkőzés előtt otthagyja magát?”Lóránt nemcsak játékával (4:3-ra nyertünk), szavakkal is megköszönte Sebes közbenjárását. A Vasasban feszültség alakult ki közte és a többiek között, ráadásul a honvédosok adták a válogatott zömét, így Puskás Ferencnek nem volt nehéz rábeszélnie Farkas Mihály honvédelmi minisztert Lóránt kispesti leigazolására.

Az 1952-es moszkvai két meccs után lett kihagyhatatlan a válogatottból, Buzánszky Jenő szerint: „A kemény oroszok játékát látva Sebes Gusztáv végleg Lóránt Gyula mellett döntött.”Az olimpiai döntőben a jugoszlávok ellen jól játszott (2:0), a legenda szerint a szünetben 0:0-s állásnál nemcsak a 11-est Vladimir Beara kezébe lövő Puskás, hanem Lóri is beszélt Rákosi Mátyással telefonon, s megígérte a győzelmet, cserébe azt kérve a rettegett pártfőtitkártól, hogy sportkocsit hozhasson haza...

Kő András Szemétből mentett dicsőségünk című könyvében az áll, hogy 343 személyből 323 sportoló, illetve sportvezető helsinki kiutazása ellen államvédelmi szempontból nem vetődött fel kifogás, az ÁVH 4 fő utazását ítélte aggályosnak, továbbá 16 személy „diszkrét megfigyelését”javasolta. Lóránt többek között Gyarmati Dezsővel, Elek Ilonával, Henni Gézával ebbe a körbe tartozott. Internálását követően      „gyakran beszél bizalmas körben a disszidálás lehetőségéről”.Barcs a mentalitásáról is írt: „Őt aztán nem kellett noszogatni, ágyba zavarni, figyelmeztetni, hogy ne igyon (pedig nem vetette meg az italt), edzéseken korholni. Ellenkezőleg. Önmagát valósította meg, önmagát edzette, s mérkőzések előtt minden percét a felkészülésnek szentelte, annak rendelte alá.”

Ha az ellenfél középcsatárának jól ment, Puskás rendszerint hátraszólt: „Lóóóri! Meddig villog még a center?”S Lóri odalépett. Erről Buzánszky így vélekedett: „Csak a győzelmet tudta elfogadni. (…) A kivonuláskor addig sertepertélt az ellenfél kilences számú játékosa körül, míg rálépett a lábára, hogy az lássa, ki az úr. De egyáltalán nem játszott durván.”

Sándor Károly azért túljárt az eszén. Az Üllői úton 1955. január 8-án játszották az 1954 őszén elmaradt Bp. Honvéd–Bp. Vörös Lobogó bajnokit, amelyet a már bajnok kispestiek 9:7-re megnyertek. Szepesi György szerint: „Lóránt és Sándor Károly ádáz harcot vívott. Lóri labdástól többször taccs­ra tette Csikart, mígnem a jobbszélső egyszer szándékosan hosszan szöktette magát, Lóránt elrúgta volna a labdát, Csikar csak erre várt, és rátartott a középhátvédre, aki a pálya város felőli oldalán belebucskázott a latyakos hóba. Szinte őrjöngött a tömeg. Talán mondani sem kell, Lóri törleszteni akart, de Kalmár Jenő edző lecserélte, s ugyanígy tett a másik oldalon Bukovi Márton is Csikarral.”

Az 1955-ös északi túrát követően Lóri kikopott a válogatottból, Sebes fiatalítani akart – más kérdés, hogy az őt követő Bukovinál a 32 esztendős Lórántnál majd' két évvel idősebb Börzsey János volt a centerhalf...

Az 1956-os forradalom nem sodorta nyugatra (a Honvéd dél-amerikai túráján sem vett részt), 1962-ben a kispestiek edzője lett, ám nehezen jött ki az akkor már vezérszerepet betöltő Tichy Lajossal, kudarcot vallott a kispadon. 1963 decemberében családját itthon hagyva az NSZK-ba utazott, elvégezte a kölni főiskolát. Szakmailag kikezdhetetlennek bizonyult, a csapat érdekeit szem előtt tartva szigorú volt, játékosait erőnlétileg kiválóan felkészítette, ám képtelen volt elviselni, ha beleszóltak a munkájába. A civilben békés természetű Lórántot a klubvezetők összeférhetetlennek tartották, a konfliktus nemegyszer szerződésbontással ért véget. Tény: 15 évig tartó (1942–1957) játékos-pályafutása alatt tíz együttesben fordult meg, edzőként 13 alkalommal cserélt klubot.

Rendkívül előnyös szerződéseket alkudott ki magának, nem volt önbizalom híján sem, Frankfurtban az Eintrachtnál ezzel kezdte: „Azt hiszem, én vagyok itt a legmegfelelőbb ember.”Ott és a Bayern Münchennél Csernai Pál volt a pályaedzője, aki elmondta róla: „Grabowski például tűzbe ment volna érte.”      Igaz, Kölnben összetűzött a későbbi világbajnok Wolfgang Overathtal, a Bayernnél is utálta a sztárok allűrjeit, Paul Breitnert fafejűnek titulálta, mire a világbajnok lebohócozta. Sepp Maiert bátornak tartotta, hogy ronda, vékony lábaival rövid nadrágban áll a kapuba... Csernai hozzátette, embert még nem hallott úgy magyar nótát énekelni, mint Lórit. Wilhelm Neudecker, a müncheniek elnöke azzal az indokkal szabadult meg tőle, hogy nyilatkozataival ártott a klub hírnevének.

Korábbi sikerei színhelyén, Szalonikiben 1981. május 31-én a PAOK–Olympiakosz bajnoki 76. percében egy kihagyott hazai helyzet után Lóránt egy cserejátékosa karjaiba zuhant és többé nem tért magához. Szívinfarktusban hunyt el, az ellenfél trénere, a lengyel Kazimierz Górski a tragédiát követően ezt mondta róla „Lóránt katonamódra, a csatatéren halt meg.”Haláláról a Népsport a PAOK-ban futballozó Salamon József révén szerzett tudomást.

Lóránt, akárcsak Puskás Ferenc, jött volna haza az öregfiúk június 6-i gálamérkőzésére, ám a tragédia megakadályozta abban, hogy külföldre távozása után először lépjen magyar földre. Az egykori középhátvéd testvére, Imre ezzel kapcsolatban ezt mondta: „Gyula félt, mert tartalékos tisztként disszidált, s ezért három évre elítélték, de Sebes megígérte neki, nem lesz bántódása, nyugodtan visszautazhat Görögországba. De a sors útjai kiszámíthatatlanok.”

Hamvai 2011. május 13-a óta magyar földben, szülőhelyén, Kőszegen nyugszanak.