Válogatott: Marco Rossi imádja a töltött káposztát

Arról, hogy miért választotta a labdarúgást:

„Nagypapám sokat áradozott a Honvédról, elvitt a Filadelfia stadionba, ahol később a felnőttcsapatig vittem. A repülőszerencsétlenségben odaveszett Grande Torinót a későbbi nagy Honvédhoz, Valentino Mazzolát pedig Puskás Ferenchez hasonlította. Amikor hétéves voltam, egyszerre kezdtem síelni és a helyi csapatban focizni. Közel laktunk a hegyekhez, otthonról egy órán belül a sípályán voltunk, ezért telente a szüleimmel rendszeresen eljártunk síelni. Egyszerre űztem a két sportot, de tizennégy évesen választanom kellett. A válogatottól lehetőséget kaptam, hogy egy évet az Alpokban, Sestriere síközpontjában töltsek. Döntenem kellett: sí vagy foci. Végül a foci mellett tettem le a voksom. De nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés volt!”

A magyar himnusz énekléséről és a nyelvtanulásról:

„Ó, ez csak annyit jelent, hogy sikerült megjegyeznem a himnusz szavait. De persze azért igyekszem tanulni. A himnusz éneklése számomra azt fejezi ki, hogy erősen kötődöm Magyarországhoz, hogy megtisztelem az országot, amely megadta nekem ezt a lehetőséget. Mert Magyarország rengeteget adott nekem! Anélkül, amit az itt töltött tíz évben kaptam, valószínűleg valamelyik híd alatt élnék Olaszországban.”

Kedvenc meccséről a válogatott vezetőjeként:

„A legszívesebben a Görögország ellen kettő-egyre megnyert meccsre emlékszem, amelyet a Groupama Arénában játszottunk, sajnos zárt kapuk mögött. Persze, tudom, mindenki szívesebben gondol azokra a mérkőzésekre, amelyeket megnyert. Tehát erre, valamint a Horvátország és Wales elleni győzelmekre is nagyon jó visszaemlékezni. A legfontosabb mérkőzés azonban az Izland elleni Eb-selejtező volt, amit megnyertünk. Akkor épp otthon kellett lennem karanténban, de így is nagyon erős érzelmeket szabadított fel bennem. És persze az Európa-bajnokságról is csodálatos emlékeket őrzök. Különösen nehéz ellenfeleink voltak, és úgy érzem, megtettünk mindent, ami tőlünk telik, hogy büszkévé tegyük a szurkolókat. Végül is ez a legfontosabb, hiszen, ahogy szoktam mondani: a foci a népé. Ha a szurkolóid boldogok, te is boldog vagy.”

A játékosokkal való kapcsolatáról:

„Sokféle edző van. Az a legjobb, ha magát adja az ember. Én professzionalitást várok el a játékosaim­tól, hogy mindig tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Általában kevés időt töltünk együtt a válogatott játékosokkal, és amikor találkozunk pár napra, elmerülünk a munkában, az elemzésben, az edzésben. De persze nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Mielőtt szövetségi kapitány lettem, úgy gondoltam, a játékosok egy része nem eléggé motivált, hogy a válogatottban szerepeljen. Azt kell mondanom, tévedtem. Hatvan játékost hívtunk meg a válogatottba az elmúlt években, s mindenki elhivatott és rendkívül büszke volt, hogy Magyar­országot képviselheti. Előfordul, hogy nem sikerül teljesíteniük, amit kérünk tőlük, de ez sosem a motiváció hiánya miatt van. A magyar játékosok olyanok, mint mindenki ebben az országban: büszkék a magyarságukra.”

A kedvenc magyar ételéről:

„Sok magyar ételt szeretek, de hetente csak egyszer eszem ilyet, mert az olasz konyhán szocializálódtam, így ezek kicsit nehezek az én gyomromnak. Kifejezetten szeretem a töltött káposztát és a leveseket. A cordon bleu-t is burgonyapürével. Elég jó étvágyam van. Amikor huszonkét éves koromban egy csapattársam meghívott vacsorázni, az este végén azt mondta nekem: Marco, azt hiszem, olcsóbban kijöttem volna, ha elviszlek ruhát vásárolni, mint ezzel a vacsorával!”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!