MLSZ: Szélesi Zoltán ismét korosztályos válogatottnál kap munkát

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 16:52
null
Szélesi Zoltán ismét az MLSZ-nél kap feladatot (Fotó: Nemzeti Sport)
Visszatér a Magyar Labdarúgó-szövetséghez Szélesi Zoltán – jelentette be a Puskás Akadémia a hivatalos honlapján. A 38 esztendős szakember az előző idényben a felcsúti klub NB III-as csapatát irányította.

A korábbi válogatott labdarúgó 2015 és 2018 között dolgozott először edzőként a magyar válogatottaknál. Szélesi a 2000-es korosztállyal kijutott a 2017-es U17-es Európa-bajnokságra, amelyen a hatodik helyen végzett csapatával. Néhány hónappal később ideiglenes szövetségi kapitányként a felnőttválogatottat irányította két felkészülési meccsen.

Szélesi 2018-ban távozott az MLSZ-től, s 2019 januárjában a Puskás Akadémiánál állt munkába. A 2019–2020-as idény végén a PAFC bejelentette: nem marad az egyesületnél.

A felcsúti klub közleménye szerint a tréner ismét korosztályos válogatottnál kap feladatot. Azt egyelőre nem tudni, melyik együttesnél.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
50 perce

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:10

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik