FFT: romok és vér, de a show-nak folytatódnia kellett

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 17:59
null
Romok és vér, de a show-nak folytatódnia kellett (Fotó: fourfourtwo.hu)
Az Üllői úton 1947-ben leszakadt a régi falelátó egy része, ám a magyar–osztrák meccs gond nélkül folytatódott, miközben majdnem háromszáz embert vittek kórházba. A teljes történet a FourFourTwo-n.

 

Könnyen a magyar Heysel vagy Hillsborough lehetett volna az 1947-es magyar–osztrák válogatott meccsből, ám a csodával nemhogy határos, de azt szinte súroló módon végül mégsem lett az.
Május 4-én vasárnap éppen a 87. hivatalos nemzetek közötti mérkőzés zajlott a sógorokkal (ma 137-nél járunk), 37 200 néző, azaz csaknem telt ház volt. Az 51. percben egyszer csak bekövetkezett a szerencsétlenség.

A Népsport nem írta túl az esetet, a korabeli tudósításban mindössze ennyi áll: „Az állóhelyi lelátónak a teniszpálya felőli része leszakadt. A játék azonnal megáll a pályán, orvosok és rendőrök rohannak a szerencsétlenség színhelyére. Kétperces szünet után két osztrák szöglettel folytatódik a játék…”

Mintegy 8 méter szélességben szakadt be a magas betonoszlopokra helyezett padlózat. A deszka- és oszlopdarabok közül véres ruhában, jajgatva másztak elő azok – akik járni tudtak. A helyszínre siető rendőrök, mentők és tűzoltók a romok alól húzgálták ki a sebesültekét. Mintegy 200 ember zuhanhatott a mélybe, közel másfél emelet magasságból.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik