NS: nehéz szülés volt Rossinak az első keret – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.24. 22:52
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

Marco Rossi kihirdette első keretét, amelyből kihagyta Dzsudzsák Balázst. Az olasz kapitány konzekvens maradt korábbi kijelentéséhez, azaz aki nem játszik, nála nem lesz válogatott. Három újonc mellett Kovács Istvánt is behívta, míg Magyarországot az otthonának nevezte a Pietsch Tibornak adott nagyinterjúban.

Szerhij Rebrov és a Fradi Mezőkövesdre utazik. A szombati meccs előtt Varga Roland egyebek mellett azt a meglepő kijelentést is tette, hogy „már most látszik, hogy szakmailag nagyon jó kezekbe került a csapat…”

Bár már felbőgtek a motorok Spa-Francorchamps-ban, a Formula–1-es pilótapiac mozgása áll az érdeklődés középpontjában. Zsoldos Barna helyszíni jelentésében megpróbál rendet vágni az időnként szövevényes történetben.

Fucsovics Márton szerint nem veszi őt komolyan a szövetség. A három hét múlva esedékes Davis-kupa-párharc előtt a lemondását is meglebegtette a magyar éljátékos, aki szerint már-már megalázó, ahogyan bánnak vele… Klein Ron írásában Sávolt Attila, Köves Gábor és Balázs Attila is elmondta véleményét az ügyről.

Ha szombat, akkor Hosszabbítás melléklet 8 oldalon – a francia futballról szóló sorozat 1. részével, Michael Oenning-interjúval, a tenisz US Open érdekességeivel, a legifjabb Bozsikkal és Pál István „Szalonnával.”

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
16 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik