Válogatott: „Felszabadultabbak a fiúk, mióta kiderült, hogy…”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 19:24
Elsősorban edzéssel és az ellenfél feltérképezésével töltötte keddi napját a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában a feröeri csapatot fogadja az Üllői úti stadionban.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a játékosok többsége – aki vasárnap nem lépett pályára klubcsapatában – futóedzéssel kezdte a napot, azt követően pedig csapatfotózás következett, majd televíziós interjúkat adtak a labdarúgók, többek között a francia Canal+ stábjának, amely a jövő évi Eb-n való szereplésre esélyes válogatottakkal készít tévés anyagokat.

Amíg a hétfői videózás során a válogatott korábbi mérkőzésein előfordult hibákat vették át a futballisták és a szakmai stáb, addig a keddin a feröeriek játékáról készült összeállítást nézték meg.

A nap fő edzése 17 órakor kezdődött, méghozzá célzott taktikai elemekkel, kiemelten a játék felépítésével. A tréningen minden játékos részt vett, nincs sérült a keretben, ráadásul az mlsz.hu szerint a „futballisták érezhetően felszabadultabbak, mióta kiderült, hogy nézők előtt játszhatják le a Feröer elleni mérkőzést, és mindannyian hangot is adtak annak, hogy a váratlan fejlemény nagyban könnyítheti a csapat dolgát csütörtökön.”

A mérkőzés csütörtökön 20.45 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik