NS: Berlinből jelentjük; Dárdai elemzett; Bogdán Liverpoolba tart - vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 23:53
A Nemzeti Sport vasárnapi számában ajánljuk:

♦ Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését, a Bajnokok Ligája döntőjét a Barcelona nyerte meg, így a katalán csapat triplázott, a bajnoki cím és a hazai kupa mellé a BL-t is megnyerte. Kollégáink helyszíni riportja a találkozót megelőző hangulatról, tudósítás, vélemények – minden lényeges, ami szombat este Berlinben történt.

♦ A litvánok elleni felkészülési mérkőzést 4–0-ra megnyerő magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak elemezte a csapat teljesítményét, sőt arra is kitért, kinek milyen szerep juthat a jövő szombati Eb-selejtezőn Finnországban. Közben a berliniek megint hallattak magukról, a Kicker ismét arról cikkezett, hogy Dárdai Pálnak a finnek elleni mérkőzés lesz az utolsó a magyar válogatott kispadján. NS-összeállítás.

♦ Egybehangzó angol lapértesülések szerint megszületett az egyezség a Liverpool és Bogdán Ádám között, a válogatott kapus a „vörösöknél” folytatja. Hosszú út vezetett az NB II-es Vecsés kapujától, de könnyen lehet, hogy a következő szezonban karrierje csúcspontjára érhet Angliában. Somogyi Zsolt összeállítása.

♦ Bíró Blanka éppen a reggeli kávéját kavargatta, amikor elküldték neki a kézilabda-válogatott keret névsorát, benne a saját nevével. Az osztrákok elleni vb-selejtezőn heteseket hárító kapus Vácon szinte egymaga védett a szezonban, ez alighanem rekord.

♦ Küzdött, üvöltött és a döntő játszmában fordított Serena Williams pályafutása huszadik egyéni Grand Slam-trófeájáért Lucie Safárová ellen. Klein Ron tudósítása.

♦ A vasárnapi Nemzeti Sportban a már megszokott Junior-melléklet. Hivatás a háttérben – edzők, akiknek az utánpótlás-nevelés az életük; Két-két arany- és ezüstérem a szófiai junior öttusa Eb-n; Világjáró fiatalok, de vajon jut-e idő külföldön városnézésre, kirándulásra?; Kard ki kard!; Amikor én még kissrác voltam: Fodor Rajmund.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik