A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 13:40
Oscar Piastri volt a harmadik szabadedzés leggyorsabbja (Fotó: Getty Images)
Oscar Piastri (McLaren) vette át a vezetést a Formula–1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén. A vb-éllovast a csapattárs, Lando Norris követte, míg az első ötös sorát Charles Leclerc, Lewis Hamilton sorrendben a két Ferrari, valamint Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) zárta.

A McLaren, és különösen az egyéni összetettben a csapattársától 16 ponttal elmaradó és a második helyet elfoglaló Lando Norris remek formában kezdett a 40. Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroringen, hiszen mindkét pénteki szabadedzésén az élen zárt. A brit pilóta a nyitányon 19 ezreddel, míg a késő délutáni gyakorláson már csaknem 3 tizeddel előzte meg a vb-éllovas Oscar Piastrit, így magabiztosan várhatta a folytatást. 

A wokingiak kettőséhez Charles Leclerc tudott a legközelebb férkőzni, és noha a pályán rekorder márkatársa, Lewis Hamilton küzdelmes napon van túl, úgy fest, a Ferrari harcban lehet a McLaren mögötti legjobb helyekért, mint ahogyan az Aston Martin is, amelyik  meglepően erős tempóval hívta fel magára a figyelmet a nyitó napon. 

Lance Stroll a negyedik, míg az első tréninget hátproblémák miatt kihagyó Fernando Alonso az ötödik helyről várhatta a szombatot, miközben a címvédő Max Verstappen a pocsék kezdés után bízott az előrelépésben. Ugyan a korábbi hátsó felfüggesztéshez visszatérő Mercedes pozitívabban értékelt az elmúlt futamok kudarcai után, kérdéses volt, ez mire lehet elég. 

Mint ahogyan az megszokott, a szombati gyakorlás eleje meglehetősen lassú mederben folyt, amit jól mutatott, hogy több mint negyedóra elteltével mindössze öt pilóta rendelkezett mért körrel. A mezőnyt ráadásul péntekhez képest melegebb körülmények fogadták, hiszen a pálya hőmérséklete közel 10 Celsius-fokkal volt melegebb. 

A korai szakaszban folyamatosan változott az élen a helyzet, ahogy a különböző ritmusban pályára érkező versenyzők megfutották az első köreiket. Noha összességében ezúttal is a McLaren számított etalonnak, házon belül nem Norris, hanem Piastri kezdett jobban, és az ausztrál félidőben is vezette az időlistát. A vb-éllovast a nyitó napon a Ferrari volánja mögött még szemlátomást küszködő Hamilton követte, míg Norris a harmadik pozícióban érkezett 244 ezred lemaradással. Az első ötöst ekkor Leclerc és Verstappen egészítette ki. 

A versenyzők az utolsó negyedórához közeledve kezdték meg az időmérős szimulációt, ami nem meglepő módon McLaren-uralmat hozott. A mára jóval magabiztosabbnak tűnő Piastri elsőként ment be 1:15 alá, s 1:14.916-os körénél már a folytatásban sem született gyorsabb, így az ausztrál zárta az élen az utolsó gyakorlást. Noha Norris is átlépte az 1:15-ös határt, 32 ezreddel elmaradt a márkatársától, így a második pozícióból várhatja a folytatást. 

A harmadik helyet ezúttal is Leclerc bérelte ki, akit 61 ezredre közelített meg a csapattárs, Hamilton, míg az első ötöst Antonelli egészítette ki. A hatodik-hetedik helyet Alonso, Stroll sorrendben az Aston Martin foglalta el, majd Russell, Gabriel Bortoleto és Nico Hülkenberg zárta az első tízest. 

Mindkét Red Bull a top 10-en kívül érkezett: Verstappen 1.2 másodperc lemaradással a 12., míg Cunoda Juki az utolsó előtti, vagyis a 19. helyen végzett. 

Folytatás 16 órakor az időmérővel. 
 

MAGYAR NAGYDÍJ, A 3. SZABADEZÉS VÉGEREDMÉNYE

  1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:14.916átlag: 210.523 km/ó17 kör
  2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:14.9480.032 mp h.20
  3.Charles LeclercmonacóiFerrari1:15.3150.39917
  4.Lewis HamiltonbritFerrari1:15.6840.76818
  5.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:15.7450.82918
  6.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:15.7940.87818
  7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:15.8280.91221
  8.George RussellbritMercedes1:15.8400.92417
  9.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:15.9781.06219
10.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:16.0251.10921
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:16.1271.21117
12.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:16.1621.24619
13.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:16.2471.33121
14.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:16.3711.45521
15.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:16.4421.52619
16.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.5301.61420
17.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:16.5311.61518
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:16.5701.65422
19.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:16.8781.96219
20.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:16.9562.04018

 

40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő16.00–17.00
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
23 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
3 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
7 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
7 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
7 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik