Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 13:06
null
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Czimer-Nyitrai Ádám és Tarcsi Róbert személyében fiatal játékosokkal kötött szerződést a labdarúgü NB I-ben szereplő Nyíregyháza a nyári szünetben – adta hírül szombaton a klub hivatalos honlapján. Beszámoltak arról is, hogy a klub vezetősége szem előtt tartja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fiatalokra vonatkozó előírását, és már előre tekint, ezért három tehetséges játékost kölcsönad NB-II-es együttesekhez.

A Nyíregyháza honlapján olvasható közlemény szerint Vukk Zsombor a felkészülést a Szparival kezdte, a 19 éves labdarúgó jó benyomást keltett, így szerződést kötött vele a klub. A szélső támadó kölcsönbe kerül erre az idényre a Tiszakécskéhez.

Csörnyei Zsombor az előző idényben a Szpari második csapatában játszott. A belső védőként és 6-os poszton is bevethető 18 éves játékos fejlődése érdekében szülővárosában, Ajkán folytatja kölcsönben.

Az utánpótlás válogatott Kun Ákossal szintén szerződést kötött a Nyíregyháza, a 18 éves középpályás ügyében pedig megállapodott a klub a Szegeddel, így a játékos szintén az NB-II-ben játszik majd kölcsönben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dorian Babunszki (észak-macedón, Sepsi – Románia, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Mátyás (Videoton FC Fehérvár), Kersák Roland (Kecskeméti TE), Kovács Dániel (szabadon igazolható, legutóbb Volosz – Görögország), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia) 
Kölcsönbe érkezők: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC, ismét)
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czimer-Nyitrai Ádám
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskemét), Katona Bálint (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Kecskemét), Simut Mario (román-magyar, Videoton FC Fehérvár), Somogyi Ádám (Bp. Honvéd)
Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Eppel Márton (FK Csíkszereda – Románia), Fejér Béla (román-magyar, Sepsi OSK – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár SC, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Jaroslav Navrátil (cseh, szabadon igazolható), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, Zrijnski – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Csörnyei Zsombor (FC Ajka), Keresztes Krisztián (Dundee United – Skócia), Kun Ákos (Szeged-Csanád GA), Lamin Marong (gambiai, STK Samorín – Somorja, Szlovákia), Tamás Olivér (BVSC-Zugló), Tarcsi Róbert (szlovák-magyar, Karcag), Vukk Zsombor (Tiszakécskei FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Zan Medved (szlovén)

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
15 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07
Ezek is érdekelhetik