Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 11:42
null
Alexander Isak (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem lehet teljes biztonsággal kijelenteni, hogy Alexander Isak a következő idényben hol folytatja pályafutását. A Newcastle United svéd válogatott labdarúgója jelenleg korábbi klubjánál, a Real Sociedadnál várja a fejleményeket.

Mint arról szerdán már hírt adtunk, Florian Plettenberg szerint Alexander Isak szóban már megegyezett a Liverpoollal, hogy 2031-ig ír alá a klubnál. A Newcastle United 25 éves támadója elvileg minél hamarabb csatlakozni szeretne a Liverpool keretéhez, de a klubok között még folynak a tárgyalások.

A Sky Sports News hivatalos X-oldalán másnap arról számolt be, hogy a svéd válogatott támadó jelenleg egyéni edzéseken vesz részt korábbi klubjánál, a spanyol élvonalban szereplő Real Sociedadnál, és itt várja a fejleményeket az átigazolásáról.

Isak 2019 és 2022 között volt a Real Sociedad játékosa – még mielőtt a Premier League-be szerződött volna. Százöt bajnoki mérkőzésen 33-szor volt eredményes a baszk klub színeiben. 

A brit portál úgy tudja: a Newcastle tud Isak hollétéről, aki továbbra is kisebb combsérüléséből lábadozik.

 

Legfrissebb hírek

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
2025.09.30. 14:03

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Folytatódik a Real Sociedad pocsék idényrajtja, simán nyert odahaza a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.09.19. 23:10
Ezek is érdekelhetik