FIFA-világranglista: továbbra is Svédország és Szlovénia között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.08. 10:09
null
Válogatottunk helyezése nem változott a decemberihez képest a világranglistán (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott a legutóbbi helyezéséhez hasonlóan a 45. pozícióban található a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján a mieinket épp megelőző Svédország, illetve a mögöttünk található Szlovénia között. Az első 45 helyen nem történt változás a decemberi rangsorhoz képest.

 

Mivel az elmúlt hónapban rendkívül kevés nemzetek közötti összecsapást rendeztek, értelemszerűen a világranglistán is kifejezetten kevés változás történt. Hogy mást ne mondjunk, a mieink előtt mindegyik válogatott maradt a helyén, azaz vezetnek a világbajnok németek a vb-döntős argentinok, illetve Kolumbia előtt. Olaszország és Anglia pedig továbbra is a legjobb tízen kívül.

A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezős csoportellenfelei közül Románia a 15., Görögország a 24., míg Észak-Írország – egy helyet előrelépve – kettővel a mieink mögött, a 47. pozícióban található. Finnország a 70., Feröer egyet javítva a 103.

Az elmúlt hónapban a 81. helyről a 93.-ig visszazuhanó Jordánia a ranglista vesztese, míg a 110. Bahrein – ugyancsak 12 pozíciós utat bejárva, de ellentétes irányban – a legnagyobb nyertese.

FIFA-VILÁGRANGLISTA, 2015. JANUÁR 8.
1. (0) Németország 1725 pont
2. (0) Argentína 1538
3. (0) Kolumbia 1450
4. (0) Belgium 1417
5. (0) Hollandia 1374
6. (0) Brazília 1316
7. (0) Portugália 1160
(0) Franciaország 1160
9. (0) Spanyolország 1142
10. (0) Uruguay 1135
... 15. (0) Románia 1014
... 24. (0) Görögország 856
... 45. (0) MAGYARORSZÁG 632
... 47. (+1) Észak-Írország 615
... 70. (0) Finnország 468
... 103. (+1) Feröer 317

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
14 órája

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Sakk: Rapport és Gaál is rontott a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.07.01. 12:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik