U21: öt szombathelyi játékos Róth Antal keretében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 12:52
Róth Antal kihirdette a máltaiak (Budapest, Bozsik József Stadion, augusztus 14., 17.30 óra) elleni felkészülési meccsre készülő U21-es labdarúgó-válogatott keretét. A legtöbb játékost (5) a Haladás adja a csapatba, a Honvéd és az MTK 3-3 focistával képviselteti magát az együttesben.

Az U21-es válogatott győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket, júniusban Albánia otthonában nyert (1–2). Róth Antal együttese a tétmérkőzések szeptemberi folytatása előtt Máltával találkozik felkészülési mérkőzésen Kispesten, augusztus 14-én, 17.30-kor.

„Örömteli, hogy az OTP Bank Liga csapatai a korábbinál nagyobb számban foglalkoztatnak fiatal magyar játékosokat. Az első fordulókat alapul véve több mint húsz U21-es fiatal lépett pályára, és a korábbiaknál több időt is töltött ott. Szintén biztató, hogy a még fiatalabbak tekintetében is nagy az előrelépés, ők is többen szerepeltek az élvonalban, mint a korábbi időszakban” – fogalmazott a kerethirdetés kapcsán az mlsz.hu-nak Róth Antal, aki hozzátette, az eredményes szereplés kulcsa, hogy jó formában játszó tehetségek közül lehessen válogatni.

A szövetségi edző kiemelte: Otigba Kenneth is szerepelt a holland bajnokságban a hétvégén, tehát vélhetően ő is előrébb tart, mint korábban. Az alapemberek közül egyedül Kovács István, a Videoton támadója maradt ki az U21-es csapatból, hiszen ő Egervári Sándor meghívása után a felnőtt válogatottal készül.

Kelemen Dávid visszatér a keretbe bokasérülése után, míg ismét kerettag Kleinheisler László (Videoton) és Vernes Richárd (Budapest Honvéd).

„Málta az előző korosztály számára sem bizonyult könnyű ellenfélnek, akkor három egyre nyert a csapat idegenben, és edzőkollégám jelezte, a Budapestre érkező generáció tagjai még jobbak. Ez abból a szempontból nem is baj, hogy szeptember elején nehéznek ígérkező Eb-selejtező vár ránk a negyedik csoport élén álló bosnyák csapat ellen” – tette hozzá a szövetségi edző.

Az U21-es válogatott szeptember 5-én, Kecskeméten lép pályára a bosnyákok ellen.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Jova Levente (Ferencváros), Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás)
Védők: Szolnoki Roland (Videoton FC), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Otigba Kenneth (SC Heerenveen – Hollandia), Poór Patrik (MTK Budapest), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Farkas Norbert (Puskás Akadémia FC)
Középpályások: Adorján Krisztián (FC Groningen – Hollandia), Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE-Phoenix Mecano), Windecker József (MVM Paks), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Szakály Attila (Szombathelyi Haladás), Vernes Richárd (Budapest Honvéd), Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás), Kleinheisler László (Videoton FC)
Támadók: Radó András (Szombathelyi Haladás), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Bese Barnabás (MTK Budapest), Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik