U20-as vb: ötórás buszút után érkezett meg a csapat Szuezbe

Vágólapra másolva!
2009.10.07. 20:19
Címkék
Az Egyiptomban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságion szereplő, az Olaszország elleni negyeddöntőre készülő magyar válogatott szerdán elhagyta eddigi állom állomáshelyét, hogy a pénteki összecsapás helyszínérem, Szuezbe utazzon.

Egervári Sándor együttese ötórás buszozás után érkezett meg Szuez melletti szálláshelyére, ahol a szakvezető rögtön átmozgató jellegű edzést vezényelt annak a csapatnak, amely kedden a nyolcaddöntőben tizenegyespárbajban bizonyult jobbnak Csehországnál.

A szerdai gyakorláson minden játékos részt vett, de az csak csütörtökön dől el, hogy a sérüléssel bajlódó Debreceni András, illetve Korcsmár Zsolt tudja-e vállalni játékot az olaszok ellen. Rajtuk kívül Simon Ádám bajlódik kisebb sérüléssel, ő azonban eltiltása miatt nem léphet pályára a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
10 perce

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
15 perce

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
59 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
1 órája

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik