Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Vágólapra másolva!
2025.08.19. 19:09
null
Marina Beh-Romancsuk négyéves eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották Marina Beh-Romancsuk kétszeres világbajnoki ezüstérmes, egyszeres Európa-bajnok ukrán atlétát.

„Az Atlétikai Integritási Egység (AIU) 2025. május 13-tól négy évre eltiltotta Beh-Romancsukot tiltott anyag (tesztoszteron) jelenléte/használata miatt” – közölte a doppingellenes szervezet az X-en. Az ukrán atléta eredményeit 2024. december 7-től törölték.

A sportág tisztaságát felügyelő testület közlése szerint 2024. december 7-én tesztoszteron nyomaira bukkantak az akkor 29 éves sportoló szervezetében, akit májusban ideiglenesen eltiltottak.

Beh-Romancsuk a közösségi oldalán közölte, nem ért egyet az AUI döntésével, s nem ismeri el a bűnösségét. Mint fogalmazott, fájdalmas számára, hogy az ügyét nem megfelelő gondossággal kezelték, és szerinte nem folytatták le a szükséges vizsgálatot.

A több számban is remeklő 30 esztendős atléta a párizsi olimpia óta nem indult egyetlen viadalon sem, a francia fővárosban hármasugrásban 11. helyen végzett. Korábban viszont remek eredményeket ért el, 2019-ben távolugrásban, 2023-ban Budapesten pedig hármasugrásban nyert ezüstérmet a szabadtéri világbajnokságon, utóbbi versenyszámban a 2022-es Eb-n a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
15 órája

A CAS fenntartotta a budapesti atlétikai vb-n ezüstérmes Katir négyéves eltiltását

Atlétika
2025.09.22. 13:44

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
2025.09.10. 09:35

Öt évre eltiltották a bundázó bolgár teniszezőt

Tenisz
2025.08.30. 13:15

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik