Csapatának sajtóközleménye szerint a magyar versenyző edzésfutásait több technikai probléma hátráltatta, így a második helyezés különösen értékes.
„Őszintén szólva szinte ugyanannyira elégedett vagyok, mint a németországi első hellyel. Sikerült olyan időt autóznom, amely tavaly még a győzelemhez is elég lett volna” – nyilatkozta a versenyt követően Nagy Norbert.
A 30 éves sportoló úgy érzi, hogy kihozta a versenyből a maximumot: „Abszolút erőn felül teljesítettem. Volt egy pillanat, amikor kétszáz fölötti tempónál a korláthoz is hozzáértem, az autó alattam úszott tovább, de végül kihoztam a maximumot. Ha száz százalékot tudok nyújtani, elégedett vagyok – most ez sikerült.”
A magyar autóversenyző számára két hét múlva Szlovéniában, Ilirska Bistrica pályáján folytatódik a szezon.
Svájcban a horvát Matija Jurisic végzett az élen, Nagy mögött pedig a hazai pályán induló Jérome Nicolet lett a harmadik.